Kedves Olvasók!

Ez most egy picit másfajta bejegyzés, mint amit megszokhattatok Tőlem. Persze most is lesznek beállított képek és “minden rendben van” mosolygás. Mégis úgy érzem, ezt a valamit most Nektek le kell írnom.

Ha az embernek ugyanis mondanivalója van, nem árt, ha akadnak hallgató fülek vagy mint ez esetben is: akadnak olvasó tekintetek és értelmező elmék. Az a helyzet, hogy írnom kell a költői hitvallásomról. Természetesen átvitt értelemben véve a fogalmat, hiszen a szó nemes értelmében nem beszélhetek az ars poeticámról, mivel nem vagyok költő.

Viszont van egy platformom, ahol közvetíthetem a gondolataimat, a véleményemet, a számomra fontos dolgokat, igazából bármit, amit szeretnék. Eddig is így történt, ezután is így lesz. Minden olyasmi helyet fog kapni ezen a nyílt téren, aminek teret szeretnék adni. Most pedig éppen azt szeretném, ha Ti is tudnátok, mi jár a fejemben az utóbbi időben, amikor a blogra gondolok.

Nem vagyok vele teljes mértékben megelégedve. Tudom, azt mondják, egy Nőnek mindig akad valami, amivel nem elégedett. Számomra most ez a valami a blog. Ne értsetek félre, imádom a blogomat, szeretem csinálni. Nem fáradtam bele, nem fásultam bele, csak szeretnék újfajta dolgokat megmutatni. Olyasmit, ami nem is köthető a divathoz, az öltözködéshez. Aztán ilyenkor mindig beletörik a bicskám, mert valójában az öltözködés az, ami igazán érdekel. Szóval ezt a témát sosem fogom egészen elhagyni vagy megunni, mégis van itt valami más. Szeretnék értéket közvetíteni. A múltkori interjú Renivel nagyon pozitív visszajelzés volt a számomra és azóta is ezen agyalok. Azon pörög az agyam, hogyan tudnék több értéket közvetíteni egy olyan csatornán, ahol igazából ruhadarabokról, cipőkről és kiegészítőkről van nagyrészt szó. Gondolkozom, hogyan tudnék több értelmes tartalmat megosztani Veletek.

Emberek vagyunk, esendők, így sosem lesz “mindig minden rendben”. Kicsit mindannyian el vagyunk cseszve. Még a legtökéletesebbnek tűnő példányok is. Ez például olyasmi, amit régóta le szerettem volna írni. Éppen ezért nem szeretném, ha ez a blog telítve lenne felhőtlenül boldog, gondtalan és hamisan mosolygós tartalommal. Több, mint egy éve minden héten posztolok Nektek valamit. Eddig arról szólt ez az egész, hogy legyen tartalom, amivel találkozik az oldal látogatója, amiben el tud veszni. Azt gondoltam, ekkorra már nagyon sok követőm lesz és imádni fognak. Aztán valahogy úgy alakult, hogy nem is igazán tettem azért, hogy sok követőm legyen. Ismerem a csalafinta fogásokat, ahogyan fel lehet turbózni ezeket a számokat, mégsem érdekelt soha annyira, hogy erre időt is szánjak. Egyébként is büszke vagyok arra, hogy aki követ, az azért teszi, mert érdekli amit írok, amit gondolok, amin dolgozom. Ez nem csak néhány beállított fotó. Itt több van és akik engem követnek, azok talán pont ezt szeretik az oldalban. Erre pedig joggal lehetek büszke.

Más miatt is rá kellett jönnöm, hogy nem a számok számítanak. Hiszen itt van egy lány, egy kicsi országból, egy annál is kisebb városból és ez a lány igen, meg szeretné mutatni magát. Volt olyan idő is, hogy ez a lány ki akart innen törni, hírnévért dolgozni meg hasonlók. Aztán ez a lány odafigyelt mások hibáira, amikből tanulni tudott. Ez a lány olvasott és művelődött, pedig a jegyei az iskolában nem voltak túl fényesek. Ez a lány napról napra erősebb és éppen ezért meri állítani, hogy már nem akar hírnevet.

Nem feladtam az álmaimat, hanem átláttam a szitán. Aztán új dolgokat álmodtam meg. Őszinteséget, tisztaságot, szeretetet, becsületet, tiszteletet, hitet, egészséget, szerénységet. Most már tudom, hogy az a világ, amibe vágytam, ezekkel nem rendelkezik vagy csak nagyon csekély mennyiségben. Éppen ezért örülök, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan eleinte szerettem volna. Nem lettem egy agyonszponzorált influencer liba, ellenben megdolgozom a pénzemért minden nap. Nem kapok meghívót a Fashion Weekekre, de az biztos, hogy legalább a budapestin ott leszek. Nem a kapcsolatok kialakítása miatt, hanem a couture művészetéért. Folytathatnám még ezt a sort, de nem szeretném.

Az átvitt értelmű költői hitvallásom végül annyiban módosul, hogy ezentúl nem ragaszkodom görcsösen a bejegyzések rendszerességéhez. Azt posztolom, amit igazán fontosnak találok és azon fogok dolgozni, hogy sokkal kevesebb telítetlen bejegyzést kelljen olvasnotok. Természetesen lesz itt még bőven ruha, cipő, sminktermék. Jók ezek a dolgok, és továbbra sem hagy alább a rajongásom az eddig megszokott dolgokért. Viszont biztosan előkerül egyre több könyv és elmélkedés is. Már nem fogok azon dolgozni, hogy végtelenül tökéletesen meglegyen a blogon az előre megszerkesztett bejegyzés, ami pontos időben megy ki. Azt gondolom, így még közelebb kerülhetek az őszinte posztok megalkotásához, így jobban megismerhettek. Tudom, hogy ezt már az elején megígértem, és nem is értem, mit gondoltam akkor. Egy ideje már tudom magamról, hogy alapvetően nem nyílok meg gyorsan és nem teregetem ki könnyen a dolgaimat. Így hát annyit ígérhetek, hogy jövök, amikor jövök, de az biztos, hogy minden alkalommal a valódi énem egy darabját kapjátok. Azt pedig csak remélni tudom, hogy ettől még ugyanúgy fogjátok szeretni a blogot.


Fotók: Keller Lili

Bisous,
Fanni

Hozzászólás