Bejegyzések

Bőrpercek II.

Az előző bejegyzésben megosztottam Veletek azokat az alapinformációkat, amelyek szerint a teljes arcápolási mániámat kezelem, és valljuk be, nem volt egy rövid menet. Ennek tudatában, a maival kapcsolatban sem ígérhetek semmit. 🙂

Az azonban biztos, hogy ezúttal tettlegességig húzzuk a bőrápolást, és bevezetlek Titeket a rutinjaimba. Sajnos annyira elcsépelték a közösségi médián ezt a szót, hogy teljesen megértem azt, akinek ettől borsódzni kezd a háta. Mondjuk helye is van itt a nagyon fancy megfogalmazásnak, mivel gondolom mindenki számára egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen, hogy én is minden este madártollas selyemköntösben, magassarkú papucsban, 20 darab füstölővel a fürdőben végzem el a ✨rutinomat✨, így most ezt inkább nem mutogatom. Írok viszont sokat a termékeimről, a hatóanyagokról, és hogy miért akkor használom őket, amikor.

A rutinok során mindegyik kencénél jelezni fogom, hogy én kezdő, vagy már haladó bőrápolóként alkalmaztam az adott produktumot. Ezt azért tartom fontosnak, mert az általam használt hatóanyagok között azért van bőven olyan, amit nem ajánlanék annak, aki most, teljesen az alapoktól kezdi el a bőrápolást. Ennek az oka csupán annyi, hogy a bőrápolási szokásainkat a bőr kímélése, illetve a próbálkozásaink megfelelő hatásának érdekében lépésenként kell felépíteni, nem pedig fejest ugrani az összes hatóanyagba azonnal. Ahhoz, hogy a bőrápolás során jó hatóanyagot alkalmazzunk, és azt ráadásul a számunkra megfelelő időben, próbálkozni és tapasztalni kell. Ez viszont nem egyenlő azzal, hogy fel kell vásárolni minden velünk szembejövő terméket, és az összeset magunkra pakolni az első nap. Éppen ezért ajánlom én első lépésként az alap bőrápolási rutin kialakítását, majd ezután az aktív hatóanyagok bevezetését – szépen lassan, egyesével! Kiindulópontnak itt hagyom az én szintjeimet, hátha segít Nektek. 🙂

Nappali rutin

Első lépés: Tisztítás – Kezdő
Termék: CeraVe Hydrating Cleanser
Az arctisztító az a termék, amelyből legalább 15-félét próbáltam már, és a CeraVe gyártmánya az egyetlen, ami nem szárítja tetőcserepesre a bőrömet a használata után. Annak ellenére, hogy mindössze 1 percet tölt az arcomon ez tisztító krém, utána pedig alaposan le is mosom, ennek az összetevőivel szemben is eléggé szigorú vagyok. Vagyis tiltva van: a parfüm, az illóolajok, a nem odatartozó alkoholok, és a komedogén összetevők. Ebben semmi ilyesmi nincs, szolgál a termék azonban 3-féle alapvető ceramiddal, és hialuronsavval, amelyek mind jó hidratáló komponensek. A termék a nevében tett ígéretét a használata során hezitálás nélkül be is váltja.

Második lépés: B vitamin szérum – Haladó
Termék: The Ordinary Niacinamide 10% + Zinc 1%
A B vitamin, azaz niacinamid és én hatalmas barátságban vagyunk egymással. Ez a szuper összetevő kis túlzással egyszerre kb. 25-féle dologra képes, de ami nekem a legfontosabb: csökkenti a faggyútermelést, normalizálja a pórusok méretét, hidratál, és nagyon hatásos a pigmentfoltok ellen. Nálam eddig az összes imént említett hatása érezhető, így biztosan maradni fog még egy ideig a rutinomban. Van, aki bevizezi a kezét, vagy az arcát, mielőtt felkeni. Én mindössze lustaságból nem így csinálom, a száraz, tiszta bőrre viszem fel.

Harmadik lépés: Hidratálás – Kezdő
Termék: iUnik Centella Calming Gel Cream VAGY iUnik Beta-Glucan Daily Moisture Cream
A reggeli hidratálásom nem szeretem annyira hardcore módon nyomni, inkább a frissítő, nyugtató krémeket részesítem ilyenkor előnyben. Nyáron erre az első terméket (Centella Gel Cream) használom inkább, télen pedig a második (Beta-Glucan Daily Moisture) után nyúlok reggelente.

Negyedik lépés: Szemkörnyékápolás – Haladó
Termék: The Ordinary Caffein Solution 5% + EGCG
Ez egy újdonság a rutinomban, körülbelül két hónapja kezdtem el használni. A szemkörnyékápolókkal kapcsolatban alapvetően szkeptikus vagyok, mivel még nem találkoztam olyannal, amelynek merőben más összetétele volna, mint egy egyszerű hidratálónak. Ebből következtethető, hogy teljesen felesleges a szemkörnyékápoló – mivel külön hatással nem tud szolgálni, elég, ha a hidratálód oda is felviszed. Én is hosszú ideig ezt a trükköt alkalmaztam, most ezt az egy üveget mégis elhasználom. A termékben található koffein elvileg halványítja a szem alatti sötét karikákat, de semmi ilyesmit nem várok el tőle. Nekem elég, ha extrán hidratál a téli időszakban a szemem alatt, erre a célra pedig tökéletes. Egyébként ennél drágább szemkörnyékápolóra biztosan nem adnék ki plusz pénzt – és nem, nem vagyok kapzsi, de 18 000 Ft-ot kiadni egy 15 ml-es „szemkörnyékre tervezett” teljesen alap hidratálóért számomra tabu.

Negyedik (és a mindenkori legfontosabb) lépés: FÉNYVÉDŐ! – Kezdő
Termék: Purito Centella Green Level Unscented Sun SPF50, a Purito botrány óta pedig: La Roche-Posay Anthelios Anti-Imperfections SPF50
Ez a lépés a bőrápolás legkeményebb magjának a része, és ugyanakkor ez az, amit rengetegen elfelejtenek, kihagynak, elhanyagolnak. Köszönhetően az UVA (A: aging) és UVB (B: burning) sugaraknak, a bőrünk minden egyes napfényben töltött percben ultraviola sugárzásnak van kitéve (borús napokon is!), és ezáltal a bőr megéghet, öregedhet, illetve a napsugarak bőrrákot okozhatnak. A tanulság ebből az, hogy nem a tizedik anti-aging kollagénes krémet kellene megvenni, hanem nyáron minimum 50-es, télen minimum 30-as fényvédőt használni minden egyes áldott nap. Akkor is, amikor nem megy az ember sehova, akkor pedig főleg, amikor kimozdul. A fényvédő használata továbbá segít a pigmentfoltok halványításában, és számomra például szuper hidratáló termék is. Ez az a lépés, aminek a hiányától a falnak megyek, és anyatigrisként elkezdek okoskodni róla, de tényleg nagyon fontos, higgyétek el!
Ami a termékeket illeti, körülbelül fél évig használtam a Purito Centella fényvédőjét, amivel hatalmas szerelemben voltam. Sajnos azonban valakinek eszébe jutott, hogy tesztelni kellene azt az 50-es fényvédő faktort a termékben, aminek következményeként a vizsgálat kimutatta, hogy lényegében SPF19-es faktorral rendelkezik ez a sokak által hőn szeretett fényvédő. Azért az mindenkinek egyértelmű, hogy a kettő szám nem igazán mondható egymáshoz közelinek, így a skincare világban eléggé nagy felháborodást keltett ez az infó. Én nem szeretnék azonban egyáltalán a közösségi média utálkozást keltő hatása alá esni. Ha józan ésszel végiggondolom, hogy ez a krém egyébként mennyire szuper összetevőkkel van megtömve, minden alkalommal oda jutok, hogy nem szeretnék megválni tőle. Így az imént említett „botrány” óta ugyanúgy használom mindennap ezt a fényvédőt is, mindössze kiegészítettem a La Roche-Posay termékével. A Puritoban a kedvencem egyébként az állaga, a kezelhetősége. Egyáltalán nem említhető egy lapon a gyerekkorunkból is ismert, fehér réteget hagyó utálatos naptejjel, talán ezért is szerettem meg annyira. Az LRP ennél egy kicsit testesebb állagú, egy hangyányit naptejesebb élményt nyújt, de azt meg kell hagyni, hogy az összetevői ennek is eléggé lenyűgözőek. Míg a Puritot simán tudom kenni, az LRP-t jobb érzés kíméletesen belenyomkodni a bőrömbe.
Összességében nem tudom azt mondani, hogy ha valakinek megvan a Purito, akkor égesse el azonnal, hiszen én is használom, és van még egy bontatlan dobozom is belőle. Viszont mindenképpen ki kell egészíteni egy magasabb teljesítményű fényvédővel, mivel a 19-es faktor még így télvíz idején is vajmi kevésnek bizonyul.
A végére itt hagyok Nektek egy szuper TED edukációs videót a napfény káros hatásairól, amely elmagyarázza a fizikai és kémiai fényvédők közti különbséget is. Illetve itt találtok egy lista használatra ajánlott fényvédőt.

Esti rutin

Itt egy kicsit megváltoztatjuk a rutin bemutatásának felépítését, mivel minden este vannak a rutinomnak változó elemei. Így először bemutatom az összes terméket, a végére pedig beillesztek egy listát, amelyen láthatjátok, mikor mit viszek fel.

Double cleansing – Kezdő (és sminket viselőknek kötelező)
1. termék: iUnik Calendula Complete Cleansing Oil
2. termék: CeraVe Hydrating Cream-to-Foam Cleanser
A délutáni/esti arctisztítás szerintem a fényvédő után a legfontosabb lépés, mivel ekkor mossuk le az arcunkról az egész napos sminket, és az egyéb szennyeződéseket, amiket napközben magunkra szedtünk arcérintéssel, maszkviseléssel, stb. A double cleansing a kétlépéses arctisztítást jelenti, amely első lépésében az olajos lemosóval, vagy micellás vízzel lemossuk a sminket, a második lépésben pedig az előzőből fennmaradt szennyeződéseket távolítjuk el a bőrről. Eddig erre a nappali rutinban is látott hidratáló CeraVe lemosót használtam, de pár hete beszereztem a krémes habzó verziót, és ezt sokkal jobbnak találom a double cleansing második lépésére.
Egy kis tipp: a szempillaspirált én egy textil vattakorong és micellás víz segítségével távolítom el, mert nálam erre a feladatra az olajos lemosó kevésnek bizonyult. Ez az első lépés, aztán az olaj, majd a habzó krém.
Még egy kis tipp: én azokon a napokon is két lépésben tisztítok, amikor nem viselek egyáltalán sminket, mert annyira jó érzés az a dupla tisztítás! Itt újra bejön a bőrápolás jótékony lelki hatása: az arctisztítás után mindig nagyon frissnek érzem magamat.

Hámlasztás – Haladó
Termék: Paula’s Choice 2% BHA Liquid Exfoliant
Kombinált-olajos bőrű nőként nekem ez a kedvenc lépésem, szívem szerint minden áldott nap hámlasztanék, de jegyezzük meg, hogy azt nem lehet! A BHA (beta hydroxy acid, vagyis szalicilsav) adja ennek a csodálatos kémiai hámlasztónak az alapját, mellé pedig társul a bőrnyugtató zöld tea kivonat. Az én érzékeny bőröm is elbírja ezt a mennyiségű hámlasztót, eddig még sosem irritált. A szalicilsav lényegében képes mélyebbre hatolni a pórusokban, hogy az ott megbújó szennyeződéseket feloldja, és ezáltal a pórusokat megtisztítsa. Emellett meggyorsítja az elhalt hámsejtek eltávolítását a bőrünk felszínéről, ezért ébredhetünk a használata utáni reggelen olyan gyönyörűen, mint ahogyan álmunkban is kinéztünk.
A használata heti kétszer ajánlatos, az esti rutin részeként. Ha valaki reggel használná, az sem baj, de mindenképpen kövesse fényvédő!

A hámlasztókat egyébként két típusba soroljuk: fizikai és kémiai hámlasztók. A fizikai csoportba tartoznak a szemcsés textúrájú bőrradírok. Ezeknek sajnos nagy a rizikófaktora, mivel a szemcsés állagot dörzsölve a szemnek láthatatlan mikrosebeket ejthetünk a bőrünkön. Éppen ezért nagyon odafigyelve kell kiválasztani a bőrradírt, és a használata közben nem a bőrre nyomva, eszetlenül dörzsölni. Amikor például Kylie Jenner piacra dobta a diós bőrradírját, a termék hatalmas felháborodást keltett a tudatos bőrápolók és bőrgyógyászok között. Ez azért történt, mert a bőrradírban ugyan apró szemcséjű dió-, és dióhéjdarabok (!) vannak jelen, a bőrrel szemben ezek mégis nagyon durvának hatnak – mintha egy tükör apróra tört szemcséivel dörzsölnénk a bőrünket. El lehet képzelni, milyen vérengzős bőrradírozásokat lehetett azzal végbevinni…
A kémiai hámlasztók ilyen tekintetben abszolút kíméletesebbek, ám ezekkel sem árt vigyázni szerintem. A magas koncentrációjú savak ugyanis erős irritációt okozhatnak, ha nem megfelelő bőrtípusra kerülnek. A Paula’s Choice 2% szalicilsavat tartalmazó hámlasztója három textúrában, folyadék, gél, és krém állagban is beszerezhető, hogy minden bőrtípusnak megfelelő legyen.

Hidratálás – Kezdő
Termék: The Ordinary Natural Moisturizing Factors + HA
Mint említettem a bejegyzés elején, a reggeli rutinba épített hidratálóm nem túl erőteljes, ez az esti változat azonban már táplálóbb. Ez a csodás krém tele van mindenféle hidratáló összetevővel, mint például: több féle aminosavak, urea, zsírsavak, ceramid, glicerin, és hialuronsav. Ha érdekel, pontosan hogyan is vesznek részt a hidratálóban ezek az összetevők, ide kattintva tudsz róla többet olvasni.
Amikor pedig úgy érzem, hogy szükségem van még ezen felüli hidratálásra, akkor hozzáadok ehhez a krémhez 4 cseppet a márka csipkerózsa olajából (The Ordinary 100% Organic Cold-Pressed Rose Hip Seed Oil).

Azelainsav – Haladó
Termék: The Ordinary Azelaic Acid Suspension 10%
Az azelainsavval sokáig nem jöttem ki jól, de senki ne kérdezze meg, miért – nem fogok tudni erre válaszolni. Ez a konkrét termék egy kicsit testesebb állagú, tehát nem az a kenceficélős típus. Ez a szuper összetevő nagyon sokat segít a bőrpír, pigmentfoltok, rosacea, pattanás utáni foltok esetén. Ezt pedig én is tudom igazolni, mert minden alkalommal szépen halványítja a pirosságomat. A BHA hámlasztóval együtt csodákra képes, de mindenképpen kell előtte/utána hidratálni. A sorrenddel kapcsolatban bevallom őszintén, nem vagyok olyan szigorú. Az azelainsav használata nekem kellemesebb a hidratáló után, és be is válik így. Én magam szemkörnyékre nem kenem, mert ott sajnos irritálja, csípi a bőrömet, de az arcom többi részére szorgalmasan viszem fel.

Retinol – Haladó
Termék: Geek&Gorgeous A-Game 5
Amióta először hallottam a retinol ígéreteiről, alig vártam, hogy végre bevezessem a gyűjteményembe, de nem szerettem volna egyáltalán elsietni. Ez ugyanis egy egészen erős hatóanyag, amit először egy héten egy alkalommal szabad használni, majd egy kis idő elteltével lehet egy héten kétszer is. A retinol jelenleg a bőrsimító képességeiről híres, de a pattanásokkal szemben bizonyított hatása sem elhanyagolható. Ha szeretnél megismerkedni a retinollal, ide kattintva megteheted. Ebben a bejegyzésben szépen össze van szedve minden, szóval nem írnám le kétszer ugyanazt.
A Geek&Gorgeous retinal krémjére azért esett a választásom, mert ezt kezdő termékként, és érzékeny bőrre ajánlják, ami nálam dupla pipa. Egyelőre egy héten csak egyszer használom, de lassan bevezetésre kerül a második alkalom is. A végeredményt tekintve olyan, mint a BHA – másnap reggel a saját bőröd ragyogása ébreszt fel. Várandósoknak viszont nem ajánlatos a használata, szóval erre figyeljetek!

Kiegészítő termékek + okosságok

Ajakápoló – Kezdő
Termék: Eucerin Lip Active
Évek óta ezt használom, reggel, este, napközben, télen, nyáron, alkalmanként huszonötször körkörösen, de legalább tíz réteget felkenek, mikor előveszem. Azért szeretem ezt a terméket, mert például az annyira közkedvelt Carmex-szel ellentétben ez nem szárítja ki újra meg újra az ajkaimat azért, hogy többször használjam, és ezáltal hamarabb kifogyjon. Az Eucerin ajakápolója tényleg ápol, táplál, véd.

Arcmaszk – Haladó
Termék: Balea Med Ultra Sensitive fátyolmaszk (DM)
Az arcmaszkokkal nagy bajban voltam egy ideig, mert a legtöbbje tele van tömve parfümmel, vagy komedogén összetevőkkel. Ez a fátyolmaszk azonban nagyon tápláló, és semmilyen imént említett káros dolog nincsen benne. Egy héten egyszer, szerdán VAGY szombaton használom az esti rutin részeként, nem mindkét nap. 20 percig hagyom fent, utána pedig jön a rutin többi része.

Spot treatment – Haladó
Termék: Benton Goodbye Redness Centella Spot Cream
A pattanások helyi kezelésére alkalmas ez a kis krém. Aktív komedóra, utána maradt piros foltra ajánlják. Ez még egészen új a repertoáromban, de egyelőre csak jókat tudok róla mondani. A krém maga rózsaszínes, az adott területre kenve pedig szépen megszárad. Van benne bőrnyugtató centella, és teafa kivonat.

Szempontok
Van néhány olyan szempont, amit szeretnék Veletek megosztani, mert én is örültem volna neki annak idején, ha ezekről mielőbb tudomást szerzek.

1. NEM influencer ajánlása alapján veszünk termékeket. Az a bajom az ilyen posztokkal, hogy ezek fizetett ajánlások, vélemények. Az, amit mi látunk, hogy a drága hölgy keni szépen fel a hibátlanra retusált bőrére a teleillatosított cuccot, nem a valóság. Az egy olyan ingyen termék, amelynek a reklámozásáért ők pénzt kapnak, és hidd el, hogy ők sem használják a saját bőrükön. Te miért tennéd?

2. Nincs olyan, hogy csodaszer. Nincsen egyetlen termék, ami magában foglal mindent, és annak használatával tökéletes lesz a bőrünk is, meg az élet is. A bőrünk állapotát rengeteg minden befolyásolja: a hormonok, az elfogyasztott ételek/italok, az alvás mennyisége és minősége, a maszkviselés mennyisége, de még az is, hogy a párnahuzatunkat milyen gyakran mossuk. Szóval bele kell ásni magunkat a bőrápolásba, ha jól akarjuk csinálni. A belefektetett idő és energia viszont abszolút megéri.

3. Azt és úgy kell használni, ami és ahogyan nekünk jól esik. Vannak a bőrápolásnak azért komoly szabályai, ha jól akarjuk csinálni. Én is egész eddig erről okosítottalak Benneteket, de a végére mégis azt szeretném mondani, hogy az a lényeg, Nektek mi válik be! Ha van egy termék, amit igazán szeretsz, a bőröddel is kompatibilis, és szíved szerint százszor újravennéd, akkor miért ne használnád? Ha már meg is van ez a termék, akkor szuper. Ha nem, akkor nyomás megkeresni!

Hamarosan újra jelentkezem, addig is kenjétek magatokat szorgalmasan! 🙂

Bisous,
Fanni

Hozzászólás