Bejegyzések

Effortless Tumblr look

Bonjour, Mesdames et Messieurs!

A mai napon nem egy heti stílusnaplóval készültem, mivel fel szerettem volna rázni ezt a kicsit egyhangú sémát. Szerencsére támadt egy egészen jó kis ötletem, amit igazából úgy sikerült megalkotni, ahogyan elképzeltem. Én egy abszolút álmodozó ember vagyok, aki azelőtt elképzeli a dolgok alakulását, hogy egyáltalán az első lépést megtenné a megvalósítás felé, így sokszor kell szembesülnöm azzal, hogy az élet és én gyakran nem ugyanúgy gondolkozunk. Szerencsémre ezúttal nem így történt.

Ahogyan azt a cím is sejteti, a mai témát nem más inspirálta, mint az általam olyannyira imádott Tumblr. Annak aki nem ismeri: a Tumblr egy mikroblogok írására, szerkesztésére alkalmas felület, amelyen lényegében rövidebb írásokat, hangfelvételeket, képeket lehet megosztani. A felhasználó követhet mások által készített blogokat, illetve szerkesztheti a saját felületét saját maga által kreált tartalmakkal. Nekem évek óta van Tumblr oldalam, amelyet ide kattintva meg is nézhettek. Én csakis fotók posztolására használom – eddig azonban mások által feltöltött képeket posztoltam újra, de sosem töltöttem fel a sajátjaimat.

A Tumblr oldalhoz én mindig is inspirációért fordultam, hiszen rengeteg stílusnak nyújt otthont ez a platform. Mint manapság minden más közösségi média, a Tumblr is feltérképezi a felhasználó által posztolt, kedvelt tartalmakat, és egy idő után az algoritmus a hasonló blogokat és posztokat ajánlja fel. Így lényegében nem egy nagy egészből kell kihalászni azt, amit az ember szeret, hanem alapvetően egy olyan skálából válogathatunk, ami a mi ízlésünkre van szabva. Ehhez hasonló oldal egyébként a Pinterest, amelyet én sosem tudtam annyira megszeretni, mint a Tumblrt. Sosem találtam ugyanis a Pinteresten annyi minőségi és egyedi tartalmat, mint amennyit a Tumblr profilom kínált, így maradtam az utóbbinál. Én a Tumblr oldalamon nem csupán inspiráló outfiteket posztolok újra, hanem minden olyan fotót, amit közel érzek magamhoz, illetve tetszenek. Az én blogomnak van egy atmoszférája, amit a reblogolt képekkel próbálok szinten tartani, nem pedig egyik stílusból a másikba ugrálni.

Viszont most már tényleg rátérek a lényegre. A Tumblr felhasználók generációjának talán nem ismeretlen az effortless look, amely (egyik) szülőanyja az általam is annyira kedvelt platform. A kifejezés annyit takar, hogy megerőltetés, erőfeszítés nélküli megjelenés, amely eléréséhez nyilván egészen sok erőfeszítésre van azért szükség. Az effortless look kiválóan hordozza magában az egyszerűséget, de sosem unalmas. A Tumblr világában számtalan ilyen könnyed outfittel találkozhatunk, így kedvem támadt megalkotni az én saját effortless lookomat. A bejegyzés következő része a blog történetének első Editorial posztjához hasonlóan fog kinézni.

Annyit fűznék még hozzá az egészhez, hogy Lilivel mindketten nagyon jól éreztük magunkat, amikor ezeket a fotókat készítettük. Jó érzés volt egy kicsit kitörni a megszokott rutinból és valami újfajtát kreálni. Szóval köszönöm, Lilus, hogy mindig ennyire támogatsz. ❤️ A másik illető, akinek pedig szintén ilyen hálás vagyok, a nővérem, Evelin, aki mindig felnyitja a szemem, ha túlságosan belekényelmesedem a helyzetbe. Nélküle eszembe sem jutott volna másfajta poszton gondolkozni, úgyhogy köszönöm az okos szavaidat, Evelin. ❤️

Fotók: Keller Lili

Bisous,
Fanni

Hozzászólás