Viszonylag gyakran, legalább szezonváltásonként átnézem a ruhatáramat, és “alaposan” átválogatom, hogy mi az, amit használok, és mit nem. Legalábbis eddig azt gondoltam, hogy ez így történik, de ha a valóságot nézem, nem pedig a bennem élő ideális képet, akkor sajnos be kell ismernem, hogy nem így alakultak az eddigi gardróbrendezéseim. A megszokott rutin ugyanis úgy épült fel, hogy a válogatás első negyed órájában nagyon lelkesen; a gyakran használt, szeretett, és előtérbe helyezett darabjaimat néztem át, amelyeknek nyilván maradniuk kell. Aztán mire elértem a kényes részhez – azokhoz a darabokhoz, amik amúgy is a szekrény hátuljában üdülnek -, elfáradtam, vagy elvesztettem a motivációm, és megkönyörültem rajtuk. Ilyenkor általában csak ülök bambán az ágyon, és azon gondolkozom, hogy minek dobjam ki ezeket, hiszen egyszer majd jól jöhetnek, és hát annyira nem is rosszak. Ezek sajnos azonban mind csak kifogások.

A legutóbbi gardróbfrissítésem szerencsére máshogyan alakult. Sikerült a teljes “projekthez” alapvetően úgy hozzáállnom, hogy akkor én ezt a ruha- és kiegészítőgyűjteményt most nagyon tudatosan átnézem, és ezt az attitűdömet meg is tartottam a procedúra végéig. Rengeteg alkalommal kaptam magam azon, hogy kifogásokat keresek azoknak a daraboknak, amikről mélyen belül úgyis tudtam, hogy menniük kellene. Nem azért, mert rosszak, csupán nem használtam őket, kényelmetlenek voltak, vagy teljesen más lett a stílusom a megvásárlásuk óta.

Mindent, amiről úgy gondoltam, hogy nem lesz már szükségem rá, egy kijelölt helyre dobtam, és a gardróbrendezés végeztével meglepődve láttam, hogy mekkora nagy halom áll a szoba közepén. Próbáltam nem arra koncentrálni, hogy pontosan mitől válok meg, hanem arra, hogy miért. Így jóval könnyebb volt nem vissza-visszatérni a kiszortírozott holmik kupacához, hanem tudtam haladni azzal, amit valóban meg is tartottam. Lehet, hogy sokak számára ez egy érdektelen téma, de nagyon is fontosnak tartom, hogy ne tároljunk olyan dolgokat, amik teljesen feleslegesek már a számunkra, másnak azonban jól jöhetnek. A szoba közepén felgyülemlő darabok kupacának méretét látva pedig erősen fejbe kólintott a felismerés, hogy mennyi használaton kívül álló dolgot tároltam mindaddig.

Éppen ezért szeretném a következőkben megosztani a stratégiámat Veletek, hiszen lehet, hogy valakinek a segítségére válnak a nézőpontjaim:

Fehérneműk

Elsősorban a fehérneműket néztem át, mert úgy gondoltam, hogy ez a leginkább alakításra szoruló része az én gyűjteményemnek. Nőként szeretek igényes lenni az öltözködés minden részletére, de igenis el tud uralkodni a káosz azokban a fehérneműs fiókokban, és Hölgyeim, nehogy most azt merjétek mondani, hogy ez nem így van! Muszáj sajnos szembesítenünk magunkat azzal is, hogy képesek vagyunk rengeteg olyan dolgot összegyűjteni, amit a fiókból előhúzva konkrétan megcsodálunk, mert nem emlékeztünk rá, hogy van ilyenünk. Ez most itt nem az ítélkezés helye, mindenkivel megesik, de jó dolog felismerni, ha ez a helyzet. Sok oka lehet annak, ha olyasmire bukkanunk a szekrényben, fiókban, aminek a megvásárlására nem is emlékszünk már. Szerintem a leggyakoribb ilyen ok az, hogy nincsen rá igazán szükségünk. Ha nem viseled, nem jut eszedbe, akkor itt az ideje annak, hogy távozzon. És hiába minden belső ígéret, miszerint ezentúl viselni fogod – sajnos azt kell mondanom, hogy nem fogod. Mert a fiókból előhúzva olyan szépek tudnak lenni ezek a darabok, mint az üzletben, a szépen megkomponált helyükön. Amikor pedig otthon felveszed őket, akkor ráeszmélsz, hogy miért is nem viselted eddig sem. Ilyenkor pedig repül minden, ami kényelmetlen, és visszatérünk a megbízható kis barátainkhoz. Éppen ezért itt az ideje, hogy ezek az fehérneműk elhagyják a biztonságos kis tárolót.

A vállfás darabok

Nyilván mindenki gardróbja, szekrénye, elkülönített helyisége más felépítésű, de a legtöbben van egy különálló rész a vállfás daraboknak. Én sajnos itt is hajlamos voltam eddig kivételezni egy-két szereplővel. Például, az a bizonyos fehér ing, ami a vállfán annyira jól mutat, de tudom, hogy rajtam esetlenül áll, mert egy kicsit nagy rám, de annyira mégsem, hogy stílusos legyen. Így minden alkalommal, mikor felveszem, rohanok vissza indulás előtt, hogy átváltsam. Vagy a régi, kedvenc sötétkék szövetnadrágom, ami egyébként már egy éve nagy rám, és nem is úgy áll, ahogyan akkor állt, mikor megvettem, de megtartottam, a régi viselés örömteli érzésének emléke miatt! Na, ezek is most mind repültek – szó szerint. Nehéz volt beismerni, de rájöttem, hogy nem kellenek. Nem viselem már őket, és ez ilyen egyszerű.

Szezonális kedvencek

Nálam ide tartoznak a nyári kis toppok + ruhák + rövidnadrágok, és a téli kötött pulóverek + ruhák. Erre a két nagy részre tudnám bontani, de mivel mindig az adott szezon végén teszem el őket, arra gondolok, hogy “hm, ezt most nem is viseltem, de majd a következő télen/nyáron fogom”. Aztán eljön az a következő időszak, és előveszem ezeket a darabokat, amiket tudom, hogy azért tettem félre, hogy most majd viselem őket, így reménytelien beteszem őket a szekrénybe, és végül SOSEM VISELEM ŐKET. Hiába kaptak ultimátumot, nem fűlik hozzájuk sosem a fogam; hiába várom a mesébe illő varázslatos reggeleket, amikor rájuk fanyalodom, nem jön az érzés. És nem is fog jönni. Úgyhogy repültek a kupacra.

Cipők

Hát, ez egy veszélyes terület, mert itt olyan kifogásokat, és előrevetítéseket lehet művelni, hogy az eszméletlen. Nálam a következő gondolat a leggyakoribb: “hátha lesz egyszer egy olyan ruhám, amihez ez jó lehet”. Ez több sebből is vérzik. Először is, akkor lesz a cipőhöz illő ruhám, amikor majd megveszek egy olyan darabot, ami egyáltalán nem az én stílusom, amit viszont a mostani tudatos vásárló énem már nem fog megtenni, tehát nem lesz ruhapárja a cipőnek. Másodszor, egyetlen ruha miatt nem szabad cipőt tárolni. Harmadszor, ha lenne hozzá ruhám, és még tárolnám is az egy ruha miatt ezt a pár cipőt, akkor sem venném fel, mert úgyis találok benne valamilyen kivetnivalót. Szóval azokat a párokat, amikben az ember nem 100% biztos, el kell engedni. Drága cipő, szép vagy, jó vagy, de nem nekem. Viszlát!

Basics

Az állandó darabokkal sem egyszerű a helyzet sajnos. Vannak igenis olyan (stílusukat tekintve időtálló) farmerek, felsők, megbízható alapkövei a ruhatárunknak, amelyek elhasználódását nehéz elfogadni. Az a fehér póló, amit annyira szeretek, és tudom, hogy már nem fehér, de még egyszer talán az lehet! (Nem, nem lesz megint fehér, sem új, sajnos.) Szóval az alapdaraboknál is meg kell húzni a határt, bár beismerem, számomra is talán ez a legnehezebb része az egész válogatásnak. Mert ezeket gyakran, és szeretettel használjuk. Ha viszont elhasználódnak, akkor kell új bevált darabokat szerezni, nem pedig a régit raktározni. Ez sajnos egy olyan terület, ahol még nekem is fejlődnöm kell.

Utóélet

Azoknak a daraboknak, amelyektől megváltam, jó helye lesz. Először is, a távozásra ítélt darabok kupacát szét kell osztani két részre: amit tovább lehet adni, és aminek sajnos már nincs több élete. Az első blokkba tartozó darabokat vagy el lehet adni online, vagy ismerősnek ajándékozni, de talán a legmegfelelőbb megoldás a jótékony célú felajánlás, rászorulók részére. Sok helyen megtalálhatók ruhagyűjtő konténerek is, amelyek tartalma rászoruló családok között kerül kiosztásra. A második típus, ami már nem használható, az sajnos gyakran a kukában végzi. A H&M azonban újrahasznosítás céljából papírtáskában összekészített csomagokat elfogad, így talán ez is egy jobb megoldás lehet, mint a szemétbe dobás. Ennél azonban utána kell járni, miket fogadnak el – ha jól tudom, akkor fehérneműt például nem, szóval mindenképpen keresd fel a szabályokat, ha érdekel ez a megoldás.

Utóhatás

Az idő- és energiaigényes átválogatás, pakolás, és megannyi elengedés után becsuktam a szekrény ajtaját. Tudtam, hogy rend van odabent; hogy kitettem azt, ami már nem odavaló. Abban a pillanatban, amikor pár órával később rutinszerűen kinyitottam a szekrény ajtaját – a délutáni sétához egy teljesen hétköznapi pulóvert keresve -, és szembetaláltam magam ezzel az izgalmas, felfrissített, igényes, de mégis megbízható ruhatárral; nagyon elcsodálkoztam. Nagy örömet okozott végignézni a rendezett, egymáson sorakozó darabokon, a vállfákon díszelgő gyönyörű anyagokon. Nagyon büszkévé tett a látvány, és sokkal inspirálóbb volt ezt a “megcsonkított” ruhatárat látni, mint a sok darabos, de zsúfolt korábbit.

Ez az öröm, büszkeség és inspirált hangulat ösztönzött arra, hogy írjak Nektek erről az élményről. Számomra fontos élmény volt ez, és ha csak egy embert tudok inspirálni a ruhatára felfrissítésére, akkor már nyert ügyem van. Őszintén hiszem, hogy sokkal kiegyensúlyozottabban tudunk öltözködni, ha átlátjuk a repertoárt.

Köszönöm, ha elolvastátok a bejegyzést. Vigyázzatok magatokra!

Bisous,
Fanni

Hozzászólás