Bonjour, Mesdames et Messieurs!

Az öltözködés nem mindig egyszerű dolog. Akármilyen nevetségesen is hangzik ez a mondat elsőre, gondoljuk végig. Öltözködni nem egyszerű. Vannak napok, amikor azzal a gondolattal kelünk fel, hogy ma olyan jól fogunk kinézni, hogy mindenki minket fog bámulni. Aztán felpróbáljuk az első opciót – oké, ez nem a legjobb. Előkerül a második szett – ebben nem vagyok teljesen önmagam. A harmadik verzió szekrényből történő előkaparászása közben már kibukik a bútor mélyéről az ingerültség is. A ruha felpróbálása után szemtelenül ott marad ez a nem szívesen látott vendég az arcon és a tükörből mosolyog vissza. Ilyenkor kerül minden egyes felpróbált darab az ágyra/székre/földre, és jelenik meg a jól bevált unalmas hétköznapi szett. Valami, amiben kényelmesen érezzük magunkat, amiben beleolvadunk a tömegbe, ami nem érdemel olyan sok elismerő pillantást. Ez a komfortzóna.

Persze ez csak egy nap a sok közül, lehet hogy a többi nap nagy részében eszméletlenül jól nézünk ki és végigkíséri minden percünket az a jó érzés, mintha otthon lennénk. Mégsem ezekre a sikeres napokra emlékezünk, mert mélyen belül mindig emészt az a fránya nap, mikor semmilyen ruhadarabban nem éreztük magunkat teljesnek. Az én meglátásom szerint vannak olyan napok, amikor egyszerűen csak így alakul az adott helyzet. Ilyenkor legyinteni kell, és menni tovább.

Az esetek többségében azonban mégis úgy gondolom, jó megoldás, ha leülünk egy picit gondolkozni és az okok mélyére ásunk. Miért nem alakult ez úgy, ahogy terveztem? Mi volt az a pillanat, ahol ez a helyzet más irányt vett? Érdekes, hogy ha hagyjuk őket, akkor ezek a kérdések maguktól érkeznek, a mi személyünkre és adott helyzetünkre szabva. Az okok villámgyorsan kirajzolódnak, majd pedig ezek forrásai is megmutatják magukat. Nyilvánvalóan már korántsem az öltözködésről beszélünk. Az élet valahogy mindig tartogat olyan napokat, amik eléggé lehúznak a mély vízbe és hiába tudunk úszni, az adott helyzet igenis megerőltető.

Én is tudom, hogy az ilyen napokat sokkal könnyebb megjegyezni, mint a pozitívakat. Sajnos ezek a percek azok, amik sokáig a perifériás látókörünkben lebegnek, gúnyosan mosolyogva, hiszen nem hagynak nyugodni. Az emberek többségének pedig valahogy mindig sikerül ezekre a pillanatokra teherként tekinteni és egyre kevésbé értem ennek a miértjét. Mindenkinek vannak nehéz napjai, mindegy, kívülről mit látunk. És az egyetlen különbség, ami két ember hasonlóan nehéz napja között van, az a hozzáállás. Szomorú, hogy ezeket a napokat nagyon kevés embernek jut eszébe egymásra pakolni és apró lépcsőfokokként fellépkedni rajtuk. Érdekes, hogy ezek a mélyebb percek képesek elrontani a jókat, mert túl sokáig gondolkodunk rajtuk. Szinte már komikus, hogy nem vesszük észre, hogy ezeken a pillanatokon elég pár percet tűnődni, majd tanulni belőlük és továbblépni. Tovább, a következő fokra, ahol már talán nem is olyan nehéz a nap és már csak nevetünk az egészen.

A nehéz pillanatok tapasztalata pedig mindig nagyon értékes. Hiszen ha nem ismerjük a rossz “outfiteket”, nem is tudjuk, hogy mi áll nekünk valóban jól. Ha nincsenek mély pontok, nem is tudjuk, hogy milyen jó a magasban. Néha valóban olyan, mintha hullámvasúton ülnénk. Nekem legalábbis gyakran eszembe jut. Lehet, hogy csak az én személyiségem ilyen, de én vagy fent vagyok vagy lent. Nálam nincs egy állandó közép, ami még engem is untat. Sokszor azt sem tudom, éppen repülök vagy úszom, csak a nap végén eszmélek rá, hogy valójában milyen utakat járt meg a kedvem napközben. Mostanában tudatosan figyelek rá, hogy hálás legyek a nehezebb napokért is. Ezek ismertették meg velem azt, hogy valójában milyen helyzetekben érzem jól magam. Éppen ezért nem szabad alábecsülni azt, hogy mennyi mindent tudunk saját magunknak megtanítani. Csak egy kicsit oda kell figyelni arra, mi zajlik odabent. 🙂

Még mielőtt túlságosan belekényelmesednék az életviteli tanácsok osztogatásába, be is fejezem. Becsüljétek meg a nem éppen könnyű napokat. Ezek is értetek vannak.

Kabát: Mango
Garbó: Stradivarius
Nadrág: F&F
Cipő: Vagabond

Fotók: Keller Lili

Bisous,
Fanni

Hozzászólás