Bejegyzések

Két perspektíva

Bonjour, Mesdames et Messieurs!

Annak ellenére, hogy mindig is rajongtam a nyári hónapokért, idén eléggé vártam már a kicsit hűvösebb napokat. Nekem most már kellett és jól is esett ez a kis változás. Most pedig, hogy beköszöntött az ősz, előkerültek a szekrény hátuljából az évszakhoz illő darabok is. Ezekkel játszadozva készültem egy elegáns és egy sportos outfittel, amelyek tükrözik, hogy a hűvösebb őszi napokat két perspektívából is meg lehet vizsgálni.

Az elegánsabb szettemre nem szívesen használnám a hivatalos jelzőt, mivel eléggé szabadon válogattam össze a darabokat. Muszáj bevallanom, hogy mikor elindultunk fotózni, utáltam a képen látható outfitet. A miértje pedig egészen egyszerű: mert sokszor viselem ezt a stílust a hétköznapokban és számomra már unalmassá vált. Éppen ezért érdekes szerintem, hogyan működik egy ilyen platform. Jelen pillanatban csak remélni tudom, hogy a stílus, ami engem egy kicsit untat már, az rátok talán inspirálóan hat.

Fehér felső, fekete nadrág. Látjátok? Mondtam, hogy unalmas. Az egyetlen szerencsém, hogy előkerült ez az érdekes szabású Zara kabát még tavalyról és szépen lassan minden hasonlóan álmosító szettemet feldobja. Szerencsére a vasárnapi fotózásnak is happy end lett a vége, mert kiderült, hogy ezzel a kabáttal és egy övtáskával kombinálva eléggé pazar kis hétköznapi eleganciát sikerült kiötletelnem.

Kabát: Zara
Top: Zara
Nadrág: H&M
Cipő: Zara
Övtáska: Mango

Na, ugye, hogy Fannis a szett! Szerintem a végeredmény szuper lett. Az én dilemmámat egyébként mindig az okozza, hogy imádok laza, „lobogós”, túlméretezett dolgokat viselni, mostanság pedig egyre többször nyúlok ezek után. Mégis mindig van egy olyan érzésem, hogy ezek a darabok optikailag nagyítanak, így a testalkatom – amire egyébként büszke vagyok -, elveszik bennük. Ha Ti is ilyen gonddal néztek szembe, akkor tudok javasolni egy hasonló övtáska megoldást, vagy esetleg egy öv is a segítségetekre lehet. Mivel nekem a derekam a testem legvékonyabb része, én szeretem ott kihangsúlyozni a kontrasztot. Egy ilyen lazább kabáton alkalmazva a trükköt pedig kaptok egy kis segítséget is, mivel a kabát elején és hátulján megtört anyag optikailag nagyobbíthatja a női bájainkat. Az ilyen alkalmakkor hálát adok érte, hogy nőnek születtem és ráadásul ilyen elbűvölően ravasznak.

A sportos outfitet az előzővel ellentétben nagyon vártam, méghozzá azért, mert ilyen nem túl gyakran fordul meg a blogon. Az alapvető stílusom is inkább a letisztult, nőies vonalakra épül, így a sportos szettek nálam nem mindennaposak. Most azonban kedvem támadt megmutatni ezt a verziómat is, hiszen ez is én vagyok.

Miután a babahajam akcióba lendült, és én is minden rajtam lévő dolgot a helyére igazítottam, rájöttem hogy nem hiába vártam ezt a szettet. A nadrág eszméletlenül kényelmes, a bőrkabátnak bármikor örülök, a Vagabond slip-onommal pedig törhetetlen szerelemben élünk, úgyhogy ez így egyben hibátlan.

Bőrkabát: H&M
Top: Zara
Nadrág: H&M
Cipő: Vagabond
Napszemüveg: Police (dioptriás lencsével, ami a világ egyik legjobb dolga!)

Mivel délutánonként még eléggé erős a napsütés, szerintem a korai őszi napokban simán lehet ezt a szettet egy ujjatlan felsővel kombinálni, később pedig előkerülhet majd a hosszú ujjú felső, amitől egy kicsit még sportosabb lesz a megjelenés. Ha őszinte akarok lenni, ez minden, amit el tudok mondani erről az összeállításról. Szívesen okoskodnék még itt különböző kombinációkról és a miértekről, de úgy érzem, sok értelme nem lenne. 🙂

Az egyébként a Sors aranyos kis fintora, hogy a két szett nagyjából ugyanazon a színskálán mozgott. Remélem, hogy a fekete-fehérre épülő ruhatáramtól ennél nagyobb meglepetést nem vártok, mert az teljesen felesleges lenne. Szerencsére ezek a színek tipikusan illenek az őszi hangulathoz, úgyhogy Nektek is bátran ajánlom a hasonló árnyalatok viselését.

Hamarosan újra jelentkezem, addig is köszönöm, hogy ezt végigolvastátok!

Fotók: Keller Lili

Bisous,
Fanni

Hozzászólás