Az eredeti ötletem erre a bejegyzésre az volt, hogy szeretnék olyan dolgokról írni, amik a testalkatom, formám miatt nem állnak jól rajtam. Egy ideje viszont halogattam már a megírását, nem igazán találtam fogást a témán, aztán a közösségi médiában szembejött velem ez a fotó:

Rögtönzött fordítás:
Amikor a gyereked megkérdezi, hogy: “Ez jól néz ki rajtam?”
Ahelyett, hogy azt mondanád: “Igen, édesem, nagyon jól nézel ki!”
Mondd ezt: “Hm… milyen érzés ezt viselni? Az, ahogyan érzed magad benne, sokkal fontosabb, mint hogy hogyan nézel ki benne.”

Nagy szerencsémre ez a kép megadta azt a pluszt, aminek a hiánya miatt halogattam ennek a témának a kifejtését, és elkormányzott egy számomra szimpatikusabb irányba. A mai bejegyzésben olyan darabokról szeretnék írni, amikben nem érzem komfortosan magamat, annak ellenére sem, hogy esetleg trendi ruháknak számítanak manapság, és mindegyik darab után megjelölöm, hogy én milyen alternatíva mellett teszem le a voksomat, ezekkel a közkedvelt darabokkal szemben.

Érezd át

Felnőtt fejjel már én is azt gondolom, hogy az öltözködésnek sokkal inkább a jó közérzetről, és az önkifejezésről kell szólnia, nem pedig a puszta fizikai látványról – holott manapság nem ezt az üzenetet kapjuk az idő nagy részében. Vedd fel ezt, és így fogsz kinézni! – javasolják sokan a különböző social platformokon, de ne hagyd magad becsapni. Sosem fogunk ugyanúgy kinézni, mint a másik, hiszen mindannyian különböző egyének vagyunk – éppen emiatt nem is érdemes szerintem arra törekedni, hogy egy-egy ruhadarab viselése által úgy nézzünk ki, mint a követett személyek.

Az öltözködés lehet egy egészen felszabadító, örömteli folyamat, vagy rutin, ha hagyjuk, hogy a szívünk is résztvevő legyen a választás során. Néha persze én magam sem tudom jól átérezni a megjelenésemet, de ezzel nincsen semmi baj, hiszen nem lehetünk minden nap top hangulatban. Viszont amikor sikerül összehoznom egy nagyon önazonos, és komfortos megjelenést, akkor gyakran egyszemélyes táncpartit csapok, annyira boldoggá tesz ez az apró siker. Na de nézzük inkább azokat, amik viselésétől nem lett annyira jó kedvem, hogy magamban kuncogva pörögjek-forogjak a szobában.

Miniszoknya

Ugyan a magasságom nem mondható éppen csekélynek (174 cm), én úgy érzem, hogy a viszonylag hosszú lábaim a miniszoknyában nem tudnak önmaguk teljes valójában tündökölni. Az is lehet, hogy ennek nem sok látszata van kívülről, de az én belső világomban a lábaim tömzsi kis bagetteknek tűnnek a miniszoknyákban, és emiatt nem is túl kellemes érzés ilyen darabot viselnem. Szeretném itt leszögezni, hogy nem amiatt nem érzem jól benne magam, ahogyan “kinézek benne”, hanem egyszerűen nem érzem magaménak ezt a darabot. Akárhányszor volt rajtam miniszoknya, mindig aggódtam, hogy nehogy túl magasra csússzon, igazgattam egyfolytában, hogy stílusos hatást keltsen, és emiatt egy kínszenvedés volt a viselése – inkább feladat, mint élvezet hatást keltett bennem. Egy ideig tesztelgettem, megpróbáltam nem a külvilág szemüvegén keresztül látni magamat az adott darabban, hanem csak átérezni a megjelenést. Aztán amikor már sokadjára nem volt jó élmény a viselése, akkor letettem róla – és ez teljesen rendben is van. Rengeteg gyönyörű ember van, akiknek biztosan jó érzés miniszoknyát viselni, így ezt az élményt meghagyom nekik.

Amit választok helyette: attól még, hogy a miniszoknya nem az én pályám, nem kell lemondanom a hasonló szabásokról. Nagyon szeretem, és szívesen viselem például a skort szabást, ami rövidnadrág és szoknya együttese, és számomra kényelmes, biztonságérzetet keltő, ugyanakkor stílusos viselet. A skortban sokkal komfortosabban érzem magam, így ez a darab áll hozzám közelebb, a minivel szemben. Emellett még előtérbe kerülnek nálam a térdig érő, testhezálló szabások. A ceruzaszoknyákban egy sikkesebb, stílusosabb verziómként szoktam érezni magam. Ha pedig valaki szívesen vinne a ceruzaszoknyás megjelenésébe egy kis izgalmat, akkor jó választás lehet egy műbőr darab, mint ez a szép mélyzöld, amit Meghan Markle viselt.

Pink skort: Zara
Bézs kockás skort: Zara

Túlméretezett felsők

Pár évvel ezelőtt még egészen sok ilyen felső bújt meg biztonságban a szekrényemben, de ezektől szépen megváltam az eltelt idő alatt. Az a helyzet ezekkel, hogy ugyan nagyon kényelmesek, én már nem feltétlenül érzem bennük azt az önkifejezési lehetőséget, mint korábban. Ma már szeretem felvállalni a nőies vonalaimat akkor is, amikor sportos vagyok, és ezek a túlméretezett darabok nem tudják már ezt az érzést nyújtani nekem. Aki régebb óta követi a blogot, talán emlékszik rá, hogy a stílusnaplós korszakomban többször viseltem ilyen túlméretezett felsőket, és akkor át is tudták adni azt az érzést, amit abban az időszakomban vártam tőlük. Az pedig egy vitathatatlan, és egyben csodálatos dolog szerintem, ahogyan az ízlésünk, preferenciáink változnak az évek előrehaladtával, éppen ezért nem is erőltetem már a túlméretezett darabokat – mi “kinőttük” egymást.

Amit választok helyette: a túlméretezett felsőim régebben alapdarab szerepet töltöttek be a ruhatáramban, így a kiselejtezésük után új basic darabok után kutattam. Manapság már a nem túl feszülős, de mégis testvonalat követő, egyszínű felsőkre esik a választásom. A nyári alapruhatáram bővítéseként keresgéltem nemrég az online shop-okban, és rátaláltam egy olyan body-ra, ami nálam biztosan befutó lesz a melegebb hónapok alatt. Idén ez fogja betölteni azt a helyet, amit korábban az oversized pólóim tudhattak magukénak. Egyből rendeltem is egy-egy darabot mindkét színű body-ból, azóta meg is érkeztek, és nagyon finom anyaguk van, a szabás pedig számomra hibátlan. Csak ajánlani tudom. 🙂

Basic body: Mango Outlet

Alacsony derekú farmer / low rise jeans

Ijesztget minket aktívan a divatipar az alacsony derékvonal újra trendbehozatalával, és én azt mondom, hogy oké, de nekem nem fog kelleni, köszönöm. Az alacsony derekú farmerek akkor voltak utoljára divatban, amikor még általános iskolába jártam – és nem a semmiért tűntek el akkor a színről. Most tekintsünk el attól, hogy optikailag mennyire eltorzítja a női test gyönyörű csípővonalát egy erős farmeranyag, ami a formásabb részünkön esztétikailag kettészel, és térjünk rá az érzésre, ami a viseléssel jár. Biztos vagyok benne, hogy másnak is ismerős az a frusztráció, amikor a nadrág nem jön feljebb a csípőlapátunknál. Nem azért, mert nem jó a méret, vagy a szabás, hanem mert az a célja, hogy ne jöjjön magasabbra. Frusztráló, idegesítő, és hideg. Nekem ezek a szavak jutnak róla eszembe, és kb. ütöm a klaviatúrát, miközben ezt írom, annyira betörnek ezek a kellemetlen érzések még csak a gondolatra is. Lehet, hogy ez egy teljesen szubjektív élmény a részemről, de nem szívesen emlékszem vissza arra, hogy a viselése közben a derekam, a hasam, a csípőm teljesen fedetlen volt. Ebben a fazonban ülni pedig teljes káoszként programozódott be az emlékeimbe. Nem akarom ezt túlmagyarázni, nem kellenek a csípőfarmerek, és talán ez az egyike annak a kevés ruhadarabnak, amire azt mondom, hogy nem csak az én ruhatáramban ne legyen, szerintem a legtöbb emberéből nem hiányzik.

Amit választok helyette: én magam a magas derekú nadrágokat szeretem, de van egyébként regular waist, vagyis általános derékmagasságig felérő nadrágom is, amit imádok. Számomra mindkettőt sokkal felszabadítóbb érzés viselni, mint az alacsony derekút. Ehhez nem is igazán fűznék hozzá többet.

Még egy kis csípőnadrág véleményezés…

Ami még az érzés részéhez tartozik az előző témának, az a ferde kép, amit ad(hat) rólunk egy csípőnadrág viselése. Annak ellenére, hogy abszolút híve vagyok az öltözködésen keresztüli önkifejezésnek, azért ebben is meg kell szerintem találni az arany középutat. Valahogy jó lenne elhelyezni magunkat egy olyan metszetben, ahol az, amit látunk a tükörben, összhangban van azzal, ahogyan érezzük magunkat a bőrünkben. Vagyis közelebb kellene hoznunk egymáshoz a bennünk élő ideális énképet a valódi énképhez. Ennek a kettőnek a harmóniáját azonban szerintem könnyen fel tudja rúgni egy ilyen rizikós darab. Előfordulhat ugyanis, hogy egy nagyon jó hangulatú öltözködési folyamat után él egy kép magunkról a belső világunkban, ami a tükörbe nézve azonban teljesen más érzéseket kelt bennünk, és akkor ott lehet egy mélypont. Hogy hú, ez nem úgy sikerült, ahogyan éreztem, és ott elindulhat bennünk egy olyan folyamat, ami könnyen adhat a külsőnkről egyfajta ferde képet. Ez persze teljes mértékben a saját tapasztalataimra alapozott véleményem, nem vagyok szakember, így szeretném, ha az én egyéni megközelítésemként kezelnétek ezeket a gondolatokat. Sajnos nem tudom ezeket a hatásokat kutatásokkal alátámasztani, de hadd mutassak egy példát egy olyan szituációra, amiben reagálhatunk hasonlóan:

Julia Fox (bal oldali fotó) tavaly év vége felé került egy intenzívebb reflektorfénybe a divatvilágban, és az egyik signature megjelenéseként az extra alacsony vonalú csípőnadrágot választotta. Bella Hadid (jobb oldali fotó), szupermodell pedig a köztudatba kerülése óta jelenik meg gyakran ebben a fazonban. Természetesen mindketten önazonosnak tűnnek, meg is értem, ha ők ebben, ilyen formában jól érzik magukat. Ha viszont én magam ránézek ezekre a fotókra, akkor nem érkezik meg az érzés, hogy hú, én is annyira felpróbálnék egy ilyen nadrágot, mert tudom, hogy mennyire kényelmetlenül érezném magam benne. És talán itt kellene meghúznunk egy olyan határt magunkban, hogy azért, mert xy szupermodell ezt viseli, plusz még a kifutókon is nyomják ezerrel pl. a csípőnadrágot, attól még én dönthetek úgy, hogy ez nem az én világom. Ezt pedig csakis azért szerettem volna megosztani Veletek, mert nekem is meg kellett tanulnom (és kell a mai napig is emlékeztetnem magam rá), hogy lehet köszönöm, nemet mondani a divatipar testképromboló újításaira – sőt, sok esetben muszáj is. Egy-egy trend szimpla jelenléte pedig önmagában nem romboló, csupán akkor lesz az, ha mi magunk olyasmit erőltetünk, amiben nem érezzük jól magunkat.

Igazítsd a ruhát magadhoz

Szeretnék csak a magam nevében beszélni, de ugyanakkor a környezetemet látva úgy érzem, hogy nem csak a saját életemben jelenik meg a méretprobléma. Valamiért elkezdtünk már jó régóta úgy gondolkodni, hogy magunkat igazítjuk a ruhadarabhoz. Ha a kedvenc farmert már nem tudjuk begombolni, akkor diétába kezdünk. Valamilyen furcsa kötelék köt minket ezekhez a méretek mögé bújtatott, magunkkal szemben felállított elvárásokhoz, amik sokszor egészen abszurdak.

Ha viszont tudatosítjuk magunkban, hogy ez nem egy egészséges hozzáállás, akkor könnyen rádöbbenhetünk, hogy mennyivel egyszerűbb a ruhát magunkhoz igazítani, nem pedig fordítva. A méreteknek, a számok mögött rejlő kis üzeneteknek mindaddig van hatalma felettünk, amíg mi magunk felruházzuk őket érzésekkel. Ha a 38-as farmer nem jön rám, akkor nem azért történik így, mert híztam, vagy rosszul nézek ki, hanem mert a testem igenis alakul, vagy lehet, hogy a sztenderd méretek változnak folyamatosan. Az én ruhatáramban is előfordul, hogy ugyanattól a márkától jó rám az S-es, és a L-esnek számító 40-es méret is, holott a testalkatom egy M-esnek felel meg. Ez könnyen összezavarhat minket, de tényleg úgy gondolom, hogy nem kell ennek nagy jelentőséget tulajdonítani. A számokkal, skatulyákkal, méretekkel uralt világunkban ez a méretmentes gondolkodásmód persze nem könnyű, de nem is lehetetlen.

A méretváltozások ettől függetlenül lehetnek jó útmutatók, például súlyos testsúly változások esetében, ahol lehet, hogy pont a ruhaméret drasztikus változása miatt indulunk el az orvoshoz, és derül ki valamilyen rendellenesség. Erre az esély azonban valószínűleg jóval kisebb, mint az a hétköznapi helyzet, hogy ami például két évvel ezelőtt a Zarában M-es méretnek számított, az ma már XS-es címkét kap. Mert ilyen mértékekben is változik a világunk.

Köszönet

Köszönöm, ha elolvastad a bejegyzést. Próbálom az általam fontosnak, és szívügyeimnek tartott kérdéseket itt a blogon boncolgatni, és csak remélem, hogy legalább egy olyan emberhez eljut az üzenetem, aki tud valamilyen értéket kivenni belőle. Sokat jelent, ha olvassátok a blogot, és elgondolkodtok azokon, amikről írok. Köszi, hogy itt vagytok. ❤️

Bisous,
Fanni

Hozzászólás