Sziasztok!

Most, hogy megismertétek a Keresztlányomat, szeretnék egy kicsit komoly és számomra fontos témáról írni: az egészséges önbizalomról.

Tudom, hogy manapság minden második mondat úgy kezdődik, hogy „a mai, rohanó világban” és hogy ezt nagyon unjuk már, de kénytelen vagyok én is ezzel érvelni. A technika fejlődése nem csak jó dolgokat hozott magával, ezzel mindannyian tisztában vagyunk. Ez a végtelen mennyiségű kép és információ azonban láthatatlanul beférkőzik olyan helyekre is, ahol nem számítanánk rá, egyik ilyen az önbecsülésünk.

Míg egyeseknek megnöveli az önbizalmát a napi képmegosztás, sokakra rossz hatással van az, hogy naponta több száz képet lát tökéletes alakkal és hibátlan bőrrel rendelkező Nőkről, Férfiakról. A Nőkkel és a testünkkel szemben mindig is voltak elvárások és lesznek is. Nem csak azokkal az elvárásokkal kell szembenéznünk, amelyeket saját magunknak állítunk fel, hanem azzal is, amit a világ – a technika ravasz segítségével – kialakított. Nem csak egyetlen Nőre vonatkozik, mindannyinkkal szemben élnek ezek a kritériumok és gyakran nem csak Nőkkel, Férfiakkal szemben is teljesíthetetlen elvárások állnak. Azzal, hogy ez a probléma mit okoz a mindennapi életünkben, mindannyian tisztában vagyunk.

Látjátok a képeimet, az alakomat, az arcomat, vagyis engem. Ennek következtében látjátok és tudjátok, hogy nem egy 45 kilós kis fruska vagyok. Sokáig az akartam lenni, nem tagadom. Aztán megszületett az én történetem: rájöttem és elfogadtam, hogy Nő vagyok. Akkor is, amikor a hasamon büszkélkedő plusz kilókat öltöztetem, akkor is, amikor szembenézek a narancsbőrömmel, akkor is, amikor a 36-os farmer nem jön rám. Akkor is Nő vagyok és akkor is gyönyörű vagyok.

Nem mondom, hogy egyszerű volt, mert sajnos sok év tapasztalata vezetett el odáig, hogy ne akarjak minden héten új diétába kezdeni és ne vonjam meg magamtól a tízórai vagy az uzsonna örömét. Nem fontos, hogy min mentem keresztül, az a fontos, hogy tisztelem az utat, amit megtettem idáig. Őszintén hálás vagyok a „szenvedésnek”, amivel az elmúlt évek során néztem szembe csak azért, hogy leadjak pár kilót. Bevallom: mindet visszaszereztem és ha hiszitek, ha nem, egy percig sem bánom. Sosem voltam hatalmas sportember, sosem szerettem a túl sok mozgást. Próbáltam ezt megváltoztatni, de nem ment. Ezután pedig az következett, hogy elfogadjam: én ilyen vagyok.

Amit mondani próbálok az, hogy mindannyian mások vagyunk, ebben rejlik a különlegességünk. Nem probléma, ha valaki imád sportolni és ebben találja meg a pihenést, a kikapcsolódást. Az sem baj, ha valakinek van egy célja és azért küzd fáradhatatlanul. Ott kezdődnek a problémák, amikor nem vagyunk hajlandók elfogadni, hogy mi ilyennek születtünk és erőszakkal meg akarjuk változtatni ezt a Valódi Ént. Úgy érzem, hogy ebben hatalmas szerepe van a technikának, az internetnek, a sok tökéletesen beállított képnek. Én úgy gondolom egyetlen lényeges dolog van: Te érezd jól magad a bőrödben.

Én tudom magamról, hogy megpróbáltam és nem ment. Nem vagyok sportos, nem születtem vékonynak, ugyanakkor nem vagyok elhízott sem. Fanni vagyok, a divat és az öltözködés szerelmese, aki imád olvasni, feküdni a napon, sütni, nézegetni magát a tükörben hosszasan és élvezni a napi öt étkezést.

Mindeközben pedig Nő vagyok, egy büszke és magát őszintén szerető Nő.

Neked mi a történeted?

Fotók: Polly Dániel

Bisous,
Fanni