Stílusnapló 02 – Szerda

Halihó, Mindenki!

Elérkeztünk a hét közepéhez és én még mindig nagyon szorgalmasan írom a stílusnaplót. Ha esetleg lemaradtatok róla, akkor az eddigi részeket erre a linkre kattintva találjátok. Nem is nagyon húznám tovább az időt, vágjunk bele a mai “epizódba”!

2018. október 17., szerda 

Minden hetem máshogy alakul, de a szerdák alapvetően eléggé pörgősek szoktak lenni. Ez a múlt héten is így történt, amikor a szetteket fotóztuk.

Mint sokan mások, én is eléggé ki vagyok borulva erre az időjárásra.

Nem szeretem, amikor valaki panaszkodik akkor is, ha meleg van és akkor is, ha hideg van és most nem is ezt a viselkedésmódot szeretném prezentálni. Én alapvetően kedvelem a meleg időjárást, a nyarat pedig egészen egyszerűen imádom. Ami azonban most folyik, az nagyon eltér az eddig megszokottól. Így, hogy szépen lassan felnőtté cseperedem, érdekelnek már az olyan komolyabb témák is, mint a környezetvédelem, globális felmelegedés és társaik. Vagyis az, hogy miért kell ilyen időjárással megbirkóznunk minden egyes nap.

Engem leginkább az ijeszt meg, hogy nagyon gyorsan történik ez a változás és én a saját emlékeimben kutatva azért arra emlékszem, hogy 2-3 éve még nem volt ennyire drasztikus a helyzet. Mára azonban úgy veszem észre, hogy teljesen eltűnt a tavasz és az ősz és a nyárból belecsöppenünk a télbe, illetve fordítva. Ez pedig nagyon rossz dolog. Nyilvánvalóan nem vagyok tudós, és nem rendelkezem komolyabb tudással ebben a témában, de azt azért még így “kis emberként” is észrevettem, hogy ez így rohadtul nem okés.

Viszont most nem azért vagyunk itt, hogy az időjárásról fecsegjek – gondolhatjátok teljesen jogosan. Viszont ez a tényező az, amely talán a legnagyobb mértékben befolyásolja az mindennapi öltözködést. Én eléggé fázós típus vagyok, így az őszi napokra teljesen jellemző reggeli hűvöst rendesen megérzem, délután azonban úgy veszem észre, hogy szinte rövidnadrágban tengethetnénk a drága időnket. Ez a hirtelen változás pedig nagyban megnehezíti a mindennapi öltözködést.

Éppen emiatt a szerdai napra egy viszonylag vékony, mégis kötött pulóvert választottam. (Mennyire profi összekötés volt ez a globális felmelegedés és a kötött pulcsi között, nem igaz?) A pulóverhez a mostanában kedvenc farmeremet és bőrkabátot választottam – utóbbira hamar nem is volt már szükségem.

Bőrkabát: H&M 
Kötött pulóver: H&M
Nadrág: Mango 
Táska: Zara 
Bakancs: Zara 
Napszemüveg: Police (Sole Optika, Szentgotthárd)

A kiegészítők tekintetében a hátizsákot találtam megfelelő választásnak, leginkább a praktikusság szempontjából. A hétfői stílusnaplóban említettem, hogy a szívem a kisebb méretű táskák felé húz, és ez az ezüst egy igazán tökéletes darab. Nagyjából akkora, mint a hétfői piros Pull&Bear, csak a formája más. Ugyanúgy beleférnek a fontos dolgok, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy egy teendőkkel teli napra ezt viszem magammal.

Ezt a bakancsot pedig már láthattátok korábban is az őszi kedvencek bejegyzésben, úgyhogy ez nem hiszem, hogy különösebb bemutatást vagy magyarázatot követel. Update: még mindig ugyanúgy imádom.

Mivel ehhez a bejegyzéshez naplementében készültek a fotók, Lili kicsit játszott a fényekkel. Ennek az eredményét pedig csak így itt hagyom Nektek 🙂

Ennyi lett volna a hét közepén viselt megjelenésem, remélem még mindig érdeklődéssel követitek a stílusnaplót (már ha valaha érdekelt Benneteket). Holnap újra jövök az eheti kedvenc outfitemmel, úgyhogy ne maradjatok le semmiképp!

Fotók: Keller Lili

Bisous,
Fanni 

Hozzászólás