Nőként az életünk tele van ciklusokkal – vannak kiszámíthatóbbak, amelyek ugyanolyan időközönként érkeznek; és vannak azok, az életünket alapjaiban meghatározó ciklusok, amelyekre nem vagyunk felkészülve, mégis megtalálnak minket. Mindkét fajta időszak fontos, és alapjaiban határozza meg azt, akik vagyunk. És mindkettő lényege a folyamatos változás. Lehetőségünk van megállás nélkül fejlődni, megújulni, és ez hatalmas áldás. Persze egyben átok is néha, hiszen tudnunk kell követni saját magunkat – azt, akivé válunk. Ez pedig nem mindig olyan egyszerű.
Úgy érzem, hogy én egy fontos ciklus végére érkeztem nemrég. A 20-as éveim alatt nagyon fontos fejlődéseken mentem keresztül, sok új leckét megtanultam, és számtalan megújulást hozott magával ez az időszak. A legutóbbi változás azonban tényleg meghatározó volt – a feleséggé válásom hozott el egy olyan mély belső változást, amire nem számítottam.
Egészen más az a nő, akit a tükörben látok ma, mint egy évvel ezelőtt. Ahogyan Steigervald Krisztián, generációkutató mondja: “nem jobb, nem rosszabb, csak más”. A belső minőségem változott meg. Nem a szerep, nem a vele járó elvárások miatt, és végképp nem kényszerből változtatott meg a feleség lét. Inkább azt érzem, hogy a férjemhez való mélyebb kapcsolódás segített abban, hogy magamhoz is mélyebben tudjak kapcsolódni. Egy olyan szinten ismertem meg magamat, ahogyan eddig nem találkoztam azzal, aki voltam és vagyok.
Nem tudok trükköket mondani, vagy bevált gyakorlatokat javasolni ennek elérésére. Azt azonban őszintén mondhatom, hogy az elmúlt időszakban rengeteget dolgoztam magamon, és amikor a kapcsolataim tükröt állítottak elém, akkor nem hunytam be a szememet, hanem megnéztem, mit mutatnak. Ezáltal megismertem azokat a részeimet, amelyekkel szembe kellett néznem, és elfogadtam az összes múltbéli állapotomat – úgy, ahogyan voltak, ahogyan voltam. Ezért cserébe békét kaptam – külső és belső megnyugvást afelől, hogy minden úgy van, ahogyan lennie kell. Minden, amin eddig keresztülmentem, ide vezetett – egy olyan életminőséghez, amit korábban szívből kívántam magamnak és a leendő családomnak.
Lánygyermekként sokszor takargatjuk a ciklusunk jeleit – nehogy észrevegyék mások, nehogy elítéljenek érte minket. Felnőtt nővé érve pedig úgy hiszem, hogy megtanuljuk élvezni az összes magas és mély pontjával együtt életünk ciklusait, mert rájövünk, hogy csodálatosak. Hatalmas ajándék az, hogy ilyen gyakran és ilyen sok formában lehetőségünk van megújulni. Számomra legalábbis mindenképpen ajándéknak érződik.
Ebben az életszakaszban szükségét érzem visszatérni az íráshoz – ebben a békével teli, magabiztos női minőségben. Szeretnék én lenni az a nővér, akihez az olvasók nyugodt szívvel fordulnak, és akinek a szavai egyedi gondolatmeneteket indítanak el másokban.
Ciklusok mindig lesznek – néha jók, néha rosszabbak, ezt befolyásolni pedig nem igazán tudjuk. Azt azonban eldönthetjük, hogy élettel, érzelemmel, és értékekkel töltjük meg ezeket az időszakokat, vagy csak bolyongunk tudattalanul, miközben az idő kereke pörög. Én hiszek benne, hogy a döntés a miénk, és a végén megbánnánk, ha nem élnénk vele.
