Bejegyzések

A szó szerinti belső szépség

Sziasztok!

Egy kicsit komolyabb témával érkezem ezen a héten. Csak annyit árulok el így előre, hogy remélem, ismertek már annyira, hogy tudjátok: az őszinte véleményemet osztom meg Veletek ezúttal is. Annak ellenére is, hogy amit írni készülök, az kicsit klisének hangzik.

Számomra fontos téma az egészség – és igen, tudom, hogy amúgy semmi köze a divathoz. Azt gondolom, hogy sokszor annyira magától értetődőnek vesszük azt, hogy egészségesek vagyunk, hogy elfelejtünk hálásak lenni érte, illetve tenni azért, hogy ez így is maradjon. Ez pedig hiba.

Én már több éve nagy hangsúlyt fektetek az éves kontrollvizsgálatokra minden nyár megkezdése előtt. Felmerülhet a kérdés, hogy huszonévesen ennek miért érzem szükségét? Mert szerintem így normális. Akármilyen furán hangzik sokak számára, én így tudom nyugodtan belevetni magam a nyárba, hogy tudom: odabent is minden rendben van. Hiszen hiába süttetem magam órákig a napon, ha nem tudom élvezni, mert közben azon agyalok, hogy mi a helyzet.

Úgy gondolom, hogy évente minimum egy vérvételre, tüdőszűrésre, fogászati vizsgálatra és hasonlókra kell tudnunk időt szánni. Mindannyian mások vagyunk, máshogy működik a férfi, női szervezet, és mindannyian tisztában vagyunk testünk azon összetevőivel, amikkel kicsit többet kell foglalkoznunk. Viszont megéri figyelmet fordítani a testünkre a 365-ből legalább egy napon. Persze fontos, hogy szép legyen a hajunk, a bőrünk, a körmünk, minden tip-top legyen, de ugyanígy fontos a belsőnk szépsége és jóléte is.

Tudom, hogy fiatalok vagyunk és élnünk kell, meg őrültségeket csinálni, amiről majd mesélhetünk a következő generációknak. Viszont ha nem figyelünk oda már most arra, hogy mi a helyzet az egészségünkkel, akkor nem biztos, hogy el tudjuk majd mesélni azt a sok emléket később. Igen, kicsit brutál ezt így leírni és olvasni, mégis igaz. Fontos az, hogy a test, amit mindennap terhelünk, dolgoztatunk, mutogatunk és élvezzük, egészséges-e.

Attól, hogy felkerül az Instagramra a napi saláta, meg a workout, még nem lesz egészséges az a test odabent. Vagy az nem számít, hogy mit rejt a „bikini body”? És ha már itt tartunk, hadd szögezzek le valamit: én nem hiszem, hogy a temérdek salátától, gluténmentes, cukormentes, szénhidrát csökkentett cucctól lesz egészséges az ember. Természetesen az más szitu, ha valaki allergiás a gluténra vagy hasonlók, ez oké. Viszont az Instagram diéta nem egyenlő az egészséggel – akármennyire is azt gondolják sokan.

Tudjátok jól, mi a véleményem a diétákról, testalkatokról, így nem is szeretném, hogy ez a bejegyzés erről szóljon. Azt szeretném, ha nem lenne „gáz” az, hogy valaki már egészen fiatalon odafigyel arra, hogy az egészsége megmaradjon. Azt szeretném, ha nem lenne „ciki” évente egyszer elmenni az orvosokhoz, hogy biztosak lehessünk benne, hogy minden rendben van odabent is. Szeretném, ha nem gondolnátok azt, hogy attól lesztek egészségesebbek, ha mindenmentes cuccokat fotóztok a közösségi médiára. És tényleg nagyon őszintén szeretném, hogy ne akkor kelljen szembesülni a problémákkal, amikor már vész villog a test jelzője. Nem prédikálni akarok, egyszerűen úgy érzem, hogy ez az éves kontroll kiesik a teendők listájáról sokaknál – persze akinek nem inge, ne vegye magára, úgyis tudjátok. Ugyanígy nem azért éreztem most szükségét megosztani Veletek ezeket a gondolatokat, hogy alkalmat adjak magamnak arra, hogy megmondjam, mit hogyan kéne csinálnotok. Ti ismeritek a testeket és tudom én is, hogy mindegyiknek másfajta ápolás kell. Csak annyit szeretnék sugallni, hogy egyáltalán nem probléma, ha egy éves kontrollal „megajándékozzátok” magatokat.

Ahhoz, hogy felhőtlenül tudjunk pörögni a legmenőbb nyári szoknyánkban, szerintem elengedhetetlen tudni azt, hogy minden rendben van. Hiszen ez a tested iránt mutatott tisztelet és szeretet szerves része. Csak úgy maradhatunk hálásak az egészségünkért, ha folyamatosan, napról-napra és évről-évre óvjuk azt.

Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a bejegyzést. Ígérem, hogy a jövő heti poszt egy laza, „okoskodásmentes” cikk lesz. Addig is vigyázzatok magatokra! 🙂

Bisous,
Fanni

Hozzászólás