Bonjour, mes amis!

Annnnyira elmondhatatlanul izgatott vagyok a mai bejegyzés miatt! Egy „sima” outfit poszttal készültem a mai napra, de mint körülbelül minden bejegyzésnek ezen a blogon, ennek is megvan a saját üzenete, jelentése, mondandója.

Erre a hétre eredetileg nem ezt a bejegyzést terveztem, de azt a fotózást el kellett halasztani, így egy teljesen spontán ötlet végeredményét láthatjátok most. Aki ismer, tudja rólam, hogy imádok tervezni, szervezni és a spontán cselekvés eléggé messze áll tőlem. Így hát én magam is meglepődtem, hogy pár perc alatt sikerült kitalálnom, mit szeretnék megvalósítani és még a bejegyzés mögöttes tartalmába sem tudok belekötni.

Ahogy az a címből is kiderül, egy francia szettet állítottam össze és nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel.

Az egész ötlet alapját a „Bisou” feliratú felső adta. Ez a darab már önmagában is egy tanulság számomra: emlékeztek rá, hogy a fast fashion cikkemben eléggé lehúztam a New Yorker üzleteket? Na, hát annak a kijelentésnek egy részét szeretném visszaszívni, mert az utóbbi egy hónapban három olyan ruhadarabot is sikerült megvásárolnom a New Yorkerben, amit szívesen viselek. Egyikük ez a felső, amit a felirat miatt muszáj volt elhoznom, hiszen ez a szokásos elköszönésem és már régóta szerettem volna egy ilyen felirattal díszített darabot.

Az alapvető koncepció tehát annyi volt, hogy „franciás” legyen a szett, így előkerült az egyetlen A vonalú szoknyám, az egyetlen francia sapkám, egy magassarkú bokacsizma és egy számomra különleges kiegészítő.

Blézer: H&M
Felső: New Yorker 
Szoknya: H&M
Sapka: H&M
Cipő: Zara
Táska: Zara 
Szemüveg: Mango

Vannak olyan időszakok az életemben, amikor a hétköznapokban kicsit sportosabban öltözködöm, ez az utóbbi két hétben is így történt. Ilyen alkalmakkor azonban mindig úgy hozza az élet, hogy valami miatt egy kicsit nőiesebb irányba kell fordulnom. Ez a fotózás volt most „Az alkalom”, amire nőiesen kellett felöltöznöm. Ilyen kis kihagyások után pedig annyira jól esik Nekem belebújni egy szoknyába, vörös rúzst kenni a számra, magassarkúban pipiskedve tipegni a lejtős helyeken és csak hagyni, hogy a szél fújja a hajamat.

Amikor pedig felvettem ezt a szoknyát, belebújtattam a lábamat a cipőbe és a fejemre raktam a sapkát, úgy éreztem: itthon vagyok.

A meghazudtolhatatlan „itthon vagyok” érzéshez azonban még egy dologra szükségem volt: a számomra különleges kiegészítőre. Nem más, mint két kis Eiffel torony díszelgett a fülemen. Ez a fülbevaló azért különleges, mert egy számomra fontos embertől és egyben egyik legjobb barátomtól kaptam, a francia tanáromtól. Nem hiszem, hogy bárki mástól ilyen jól esett volna ez a kis kedves ajándék, mint Marika nénitől. Ez a kis fülbevaló volt a legkisebb, de mégis a legfontosabb kiegészítője a tökéletes francia megjelenésemnek.

Ez az érzés mellé azonban párosult egy másik is, amit igen, most ki fogok fejteni és igen, valószínűleg túl fogom magyarázni. A lényeg annyi, hogy mind a fotózás, mind az elkészült képek nézegetése alatt egy picit más Fannit láttam, mint akit eddig. Nyilván ahogy idősebbek leszünk, folyamatosan változunk, de amikor az ember ezt a változást saját magán is észreveszi, az nagyon furcsa érzés. Ez volt az a pont, amikor én konkrétan a két szememmel láttam, hogy változom és mégis ugyanaz vagyok, aki eddig. Ebben a szettben egy kicsit még gyerek voltam, ugyanakkor találkoztam azzal a Nővel, akivé éppen válok és aki mindig is lenni szeretnék. Látjátok, mennyire túl lehet magyarázni bármit? 😀 

Az egész halandzsa lényege végtére is az, hogy felnövünk. Szomorú, de így lesz. És én valahogy nem bánom. Szeretem azt is, aki voltam, azt is, aki most vagyok és azt is, aki leszek majd. Azt a Nőt, aki most megmutatkozott. Azt a csajt, aki nevetett azon, hogy majdnem kifordult a bokája a magassarkúban. Azt, aki nem félt pózolni a kamera előtt, mert tudta, hogy most ezt a feladatot kell megcsinálni. Azt, aki már felvállalja a véleményét és utána az özönvíz.

Mert ez vagyok Én. A francia sapkás csajszi, akinek a kezéből már csak egy vajas croissant hiányzik.

Igazából mindig megfogadom, hogy „ez csak egy outfit poszt lesz, nem reagálom túl, nem töltöm meg mögöttes tartalommal, bla bla bla”. Úgy tűnik, ez nekem nem megy. Mindig kell lenni valami érzésnek, amit kapok egy adott megjelenéstől és ezt mindig le is kell írnom. Muszáj.

Remélem, hogy nem csak Nekem ismerős ez a szituáció, amikor pár ruhadarab egy konkrét tanulságot ad. Mert, ha csak én vagyok ezzel így, akkor nagy a baj 😀

Emellett pedig azt is remélem, hogy élveztétek a bejegyzést, a rengeteg képet és legalább egyszer sikerült mosolyt csalnom az arcotokra. Legyetek Ti is mindig önmagatok!

Fotók: Keller Lili ♡

Bisous,
Fanni