23
Bonjour, Mesdames et Messieurs!
Huszonhárom. Tetszik ez a szám. A huszonkettőt nem vártam, nem voltam izgatott miatta. Mégis sok mindent tanított nekem az elmúlt egy év. Hálás lehetek a huszonkettőmnek. Ez is egy lépcsőfok volt ahhoz, hogy még inkább Nő legyek. A 22 még kicsit éretlen. Olyan, mint az édes, de még halvány barack. A huszonhárom már határozottabb, öntudatosabb.
Tavaly ilyenkor 22 okosságot írtam össze ide a blogra. Most 5 olyan dolgot szeretnék megosztani Veletek, amit ebben az egy évben megtanultam. Ez a blog többnyire a külcsínről szól, számomra viszont egyre fontosabb az öntudatosság és az elmém folyamatos fejlesztése. Minden nap tanulunk valami újat, minden nap kicsit bölcsebbek leszünk. Ez pedig velem sem történt másként. Na nem mintha nagyon Coelho-zni szeretnék itt a blogon és azon is leszek, hogy ezt elkerüljem. Mégis van egy kis tanulságcsomagom, amit most adnék Nektek az én huszonharmadikomra.
Magamra fókuszáltam. Mármint arra, hogy én mivel foglalkozom. Persze ez nem azt jelenti, hogy önző lennék. Az teljesen más dolog és kimondottan negatív. Viszont megtanultam, hogy abból tudok tanulni, amit megélek. A tapasztalatokból, a hibákból, amiket mind én követek el. Úgy érzem, manapság nagyon sokat fókuszálunk másokra. Arra, hogy x meg y mit csinál. Ez viszont mind az az idő, amit magunkra is fordíthatnánk. Megtanultam, hogy csak arra tudok hivatkozni, amit én csináltam, arra lehetek büszke, amit én érek el. Mások lépéseinek pásztázásával pedig nem lesz időm a saját feladataimra koncentrálni, vagy azokat elvégezni és lépni a következő szintre.
Bízom magamban. Azt túl nyálas lett volna írni, hogy „hiszek magamban”. Mintha valami olcsó romantikus viszonyban lennék magammal. Az pedig, hogy „ismerem és közben még mindig felfedezem a saját határaimat” nem teljesen azt jelenti, amit mondani szeretnék. Viszonylag sok magabiztosság növelő, mondvacsinált, klisével teletöltött Facebook és Instagram profil szajkózza azt, hogy ha hiszel magadban, bármit elérhetsz. Egyrészt, ha ők mondják, akkor az minden, csak nem cool, ezért én alapból vonakodva állok hozzá. Másrészt, nem is értek ezzel egyet. Én azt mondom, hogy ha bízol a saját képességeidben, akkor nagyon sok mindent el tudsz érni. Nem bármit, mert szerintem bizonyos dolgok eléréséhez kell egy konkrét adottság, tehetség, ami lehet, hogy nem adatott meg az illetőnek. Viszont én ebben az évben azáltal, hogy magamra fókuszáltam, elkezdtem bízni a saját döntéseimben és megérzéseimben, legfőképp pedig a képességeimben. Bíztam abban, hogy meg tudom ugrani a következő akadályt. Néha pedig nem is gondolkodtam, csak cselekedtem. Ez segített hozzá ahhoz, hogy olyan dolgokat érjek el, amiket sosem gondoltam volna.
Annyit érek, amennyire én tartom magam. Újabb bullshit szöveg, ami végül beigazolódott. A közösségi médiának köszönhetően rengeteg időt töltünk azzal, hogy ismeretlen vagy éppen ismerős emberekhez hasonlítjuk magunkat, miközben az önbecsülésünk egyre kevesebb lesz. Az életben mindig lesznek olyanok, akik jobbak néhány dologban. Pontosan olyanok, mint én vagy te viszont sosem lesznek. Éppígy nem leszek én sem soha olyan, mint egy másik ember. Így hát nincs is értelme csak úgy odadobni az önértékelésünket, mert nem érünk el vele semmit. Azzal azonban már igen, ha végiggondoljunk, mennyire különlegesek és értékesek is vagyunk valójában. Mert az a másik, meg a harmadik nem fog minket tisztelni, ha látják, hogy mi sem tiszteljük magunkat. Én tudom, mennyit érek. És te?
Kedves voltam. Vagyis próbáltam kedves lenni. Ennél a pontnál az Anyukám már fogja is a fejét, mert Ő az, aki lát a rosszabb napjaimon is és azért mindenki elhiheti, hogy van olyan. Pedig őszintén próbálok kedvesebb lenni. Szerintem az elegáns és kifinomult Nők egyik alapvető tulajdonsága az, hogy kedvesek. De nem olyan színészkedve, hanem őszintén. Manapság sokkal nyersebbek vagyunk, a civilizáltnak nevezett viselkedés is egyre alacsonyabb szintű magaviseletnek enged teret és én sajnos azt látom, hogy a kedvesség kezd kiveszni. Ez már nem menő. Éppen ezért próbáltam őszintén kedves lenni azokkal a körülöttem élő emberekkel, akik megérdemlik az erőfeszítéseim. Mert sajnos vannak olyanok is, akik ezt nem érdemlik meg, de ez legyen az ő bajuk. Viszont akik megérdemlik a tiszteletemet és cserébe ők is tisztelnek engem, azokkal eddig is és ezután is megteszek mindent, hogy kedves legyek.
Folyamatosan fejlődöm. Talán ez a legnagyobb tanulság, amit a huszonkettő adott nekem. Hiszen huszonévesen azt gondoljuk, hogy mi mindent tudunk már, mi elképesztően sikeresek és tökéletesek vagyunk, előttünk hever a világ, annyira jók vagyunk. Pedig van hova fejlődni, életünk végéig is. Én ezt az elmúlt egy évben kimondottan érzékeltem, karrier és személyiség szempontból is. Mindegy, mennyit dolgozunk, sosem igazán érünk el a célhoz. Hiszen amikor már éppen elérem az egyik akadályt, akkor nézem is a következőt. Én ezt szeretem, ettől marad minden harmonikus mozgásban és ettől lesz értelme nap, mint nap felkelni. Hiszen minden egyes nap megvan a lehetőségünk arra, hogy önmagunk legyünk, csak éppen az eggyel jobb verzió.
Íme, ilyen a huszonhárom éves Fanni. Eggyel jobb kiadás, mint az eddigi. Mégis sok minden van még, amit meg kell tanulnom és ezt izgatottam várom. Mint az elején is mondtam, tetszik a huszonhárom. Sosem érdekeltek különösebben a születésnapok, mert szerintem ez csak egy szám.Illetve az sem az én érdemem, hogy sok évvel ezelőtt a világra jöttem, hanem az Anyukámé. Viszont néha jól esik kicsit magunkat ünnepelni és nyugtázni, hogy nem mellesleg mennyire elképesztőek is vagyunk, nem igaz? Dehogynem.
Azt hiszem, ilyenkor kell mondani, hogy boldog szülinapot Nekem 🙂 Szóval boldog születésnapot, Fanni. (Büszke vagyok Rád.)
Fotók: Keller Lili