C’est la vie
Sziasztok!
Vannak olyan pillanatok, amikor csak annyit tudunk mondani: ilyen az élet. Napokig dilemmáztam azon, mit is írhatnék ezen a héten és végül a kishúgom mutatott rá a megoldásra. Így hát ezt a bejegyzést neki címezném. Köszönöm, Lili!
Az a helyzet, hogy egy divatblog külső szemmel végtelen fényűzés, csillogás, öröm és boldogság. Mindig mindenki jól néz ki, az egyetlen gondunk az, hogy mit vegyünk fel és mindent megtehetünk. Aztán jön az élet és azt mondja, hogy: ácsi, kislány!
Van, hogy öt alkalommal öltözöm át, és nem jó. Nem áll jól, nem érzem jól magam a szettben, egyszerűen veszett ügy az egész. Egy ilyen érzéssel a háttérben már alapból nehéz jó munkát végezni. Aztán van olyan alkalom is, hogy 5 perc alatt összeáll az outfit, meg van tervezve minden és mégsem érzem jól magam, amikor belenézek a tükörbe.
Szóval egyszerűen van, hogy nem oké a szett. Egy ideig az ember bosszankodik rajta, aztán rájön: ilyen az élet. A legutóbbi szettet 5 perc alatt összeállítottam és imádtam is, amíg fel nem próbáltam. Ami a stílust illeti, szeretem az elegáns dolgokat kevésbé elegáns keretbe burkolni. Ezúttal is így történt, amikor a nagyon csajos csavart nyakú felsőmet bőrkabáttal, farmerrel és bakanccsal párosítottam. Imádtam az egész elképzelést, nagyon magaménak éreztem. Aztán felpróbáltam és nem jött az érzés, hogy „még egy kicsit hadd nézzem magam a tükörben”.
Lehet, hogy a sietős készülődés volt az oka, lehet, hogy aznap bal lábbal keltem fel, ez eléggé „ki tudja” kérdés. Mégis úgy éreztem, hogy ez nem lesz jó. Ez az a része az egész blogolásnak és a maximalizmusnak, amit Ti nem láttok: belátni, hogy amit terveztél egyáltalán nem áll jól rajtad, ez bizony nem könnyű. Aztán jött a pillanat, amikor Dani elküldte nekem a fotókat és voilá: imádom az egészet!
Úgy hiszem, az a tanulsága annak, amit mondani próbálok, hogy hiába hagy el a magabiztosság egy időre és hiába nem érzem jól magam valamiben (legyen ez egy outfit vagy egy élethelyzet), valahogy mindig az lesz, ami meg van írva. Érdekes módon, egy percre sem éreztem azt, hogy át szeretnék öltözni annak ellenére, hogy nem voltam maximálisan magabiztos. Akkor még nem tudtam a miértjét, most már biztos vagyok benne, hogy ez is egy tanulság, ennek így kellett lennie. Meg kellett tanulnom, hogy attól, hogy valamit nem érzek 100%-ban hibátlannak, még lehet jó. Vagy legalábbis a Sors olyanná alakítja.
Hiszen c’est la vie.
Kabát: H&M
Felső: H&M
Nadrág: H&M
Cipő: Zara
Fotók: Polly Dániel