Jelen / a megjelenésben
Az öltözködés az alapvető napi rutinunk része, így sokszor annyira automatikusan végezzük ezt a feladatot, hogy már csak arra eszmélünk, hogy az ajtóban állunk, indulásra készen, ruhában. Esetemben az öltözködés egyébként is egy eléggé központi téma, de ettől függetlenül is azt gondolom, hogy csakis a javunkra válhat, ha az öltözködési rutin adta mindennapi helyzetekben megpróbálunk egy kicsit tudatosabbak lenni, egy picit jobban jelen lenni. Ezalatt annyit értek, hogy amikor kinyitjuk a szekrény ajtaját, akkor valóban gondoljuk végig, hogy mi az, amit viselni szeretnénk, az adott kritériumok mellett – „kritérium” alatt gondolok például munkahelyi, vagy lényegében bármilyen dresszkódra. A legtöbb alkalommal talán elbagatellizáljuk azzal a napi szett kérdését, hogy „jó lesz ez, aztán kész”, holott előfordulhat, hogy abban a ruhatárban lapul egy olyan opció is, amiben ha csak egy leheletnyivel, de jobban érezhetjük magunkat. Hiszek benne, hogy igenis meg kell állni egy pillanatra, és megkérdezni magunkat, hogy „Miben is szeretnék lenni én igazán?”.
A tudatos öltözködés számomra azt jelenti: az adott lehetőségeimet áttekintve, a hangulatomhoz és a helyszínhez/programhoz/eseményhez leginkább illeszkedő megjelenést válasszam. Azt is őszintén hiszem, hogy ez egyfajta öngondoskodás, amely során megadjuk magunknak a lehetőséget arra, hogy az adott program közben ne a bíráló belső hangokat kelljen folyamatosan csitítgatnunk magunkban. Én magam is emlékszem, hogy amikor régebben nem voltam a legjobb hangulatomban, és semmi kedvem nem volt az öltözködéssel vacakolni, egyszerűen csak legyintettem egyet, és felvettem a legalapvetőbb dolgot, ami eszembe jutott, mivel ez tűnt a kézenfekvő megoldásnak. Hát mégsem lett az. Folyamatosan azt figyeltem, hogy ki mit visel; ki mennyivel jobban néz ki, mint én; nekem nem is ezt kellett volna felvennem; vagy hogy szívem szerint hazamennék, és ott is maradnék, ahol senki nem látja, mi van rajtam.
Aztán rájön az ember előbb vagy utóbb, hogy a belső bírálások forrása szintúgy belülről fakad. Kezdésként nem tiszteljük meg magunkat eléggé azzal, hogy gondosan kiválasztjuk, mibe szeretnénk felöltöztetni a testünket. Azt a testet, ami hozzánk tartozik, és mi magunk felelünk a jóllétéért. Tehát el sem indul bennünk a kérdés, hogy mi mit szeretnénk igazán. Talán még sokszor azt is mondjuk magunknak: mindegy, mit veszek fel, úgysem fog senki engem nézni. Ez lehet, hogy fizikai síkon így is történik, de kicsit nézzük máshonnan ezt a gondolatot, hiszen soha nem is az volt a lényeg, hogy ki néz engem, hanem hogy én hogyan látom magamat! Ha tisztelettel és szeretettel fordulok magam felé, akkor nálam fontos lépés a megfelelő ruha kiválasztása – számomra ez is egy öngondoskodás. Meglehet, hogy valakinek nem számít, de szerintem sokunknak igen – maximum nem merjük bevallani még magunknak sem, hogy ez mennyire fontos kérdés. Igen, vannak ennél fontosabbak is, de pont arról beszélek, hogy ne alacsonyítsuk le az öltözködés szerepét az önbecsülés építésében.
Menjünk viszont tovább onnan, hogy megtisztelem magam azzal, hogy odafigyelek a megjelenésemre. Ez tud biztosítani egy olyan alap hangulatot, amiben nem kell feszengenem, és talán a belső kritikusaim is elhallgatnak. (Itt muszáj hozzátennem, hogy a túlzott, akár agresszív belső kritika gyökere jóval mélyebben fekhet annál, mint amiről én beszélek, így érdemes lehet azt egy pszichológus, vagy egyéb szakember segítségével felkeresni, és meggyógyítani.) Ha pedig a belső kritikák nem repkednek a gondolataimban megállás nélkül, akkor könnyebben tudok jelen lenni a helyzetben, élvezni azt, amit csinálok, és még egy kis plusz örömet is hozhat az, hogy jól érzem magam a megjelenésemben. A tudatos jelenlét, az öröm, és az önszeretet érzése pedig nem csupán a saját élményünket javítja ilyenkor, hanem kifelé is sugárzik ez a belső harmónia, így ebből a minket körülvevők is profitálhatnak.
Amikor ez az elképzelés elméleti síkon megszületik, akkor jön a nehezebb része, a megvalósítás. Sokáig én sem találtam a helyem a tudatos öltözködéssel kapcsolatban, mert a ló túloldalán landolva azt gondoltam, hogy csak akkor lehetek önmagamhoz hű, ha a megjelenésem valami eszméletlen egyedi lesz – ami amúgy sosem volt jellemző rám. Itt is áthelyeződött a fókusz arra, hogy a kívülálló szemében önazonosnak tűnök, vagy sem, ezért nem is működött a tudatos öltözködés a kezdeti időszakban nálam sem. Szóval a saját tapasztalataim azt mutatják, hogy mondani nagyon könnyű, de ennek a mentális jelenlétnek egészen sok buktatója lehet.
Csak próbáld ki
Az imént említett buktatóktól függetlenül úgy gondolom, hogy egy próbát megér ez a tudatos, önazonos öltözködés. Bátran kísérletezhetünk vele szerintem, ennek egy nagyon jó formája például, ha saját magunknak öltözünk ki. Főleg nőknél látom, de azt gondolom, hogy a férfiaknál is jellemző az a társadalmilag belénk nevelt törekvés, hogy a másiknak tetsszünk. Én azt javaslom, hogy ezt a gondolkodásmódot azért alaposan át kell formálni, és újraértelmezni. Nincs azzal baj, ha másnak is tetszeni szeretnénk, de szerintem az első személy, akit le akarunk venni a lábáról, azok saját magunk legyünk. Erre jó gyakorlat lehet az, ha például elmegyünk egyedül fagyizni, vagy egyszerűen csak egy sétára. Vidd magad randizni, és öltözz ki – magadnak. Gondolkozz rajta egy kicsit, hogy magadnak miben tetszenél igazán, ha már egyszer annyi sok percet áldoztál eddig életedben arra, hogy azon morfondíroztál, miben fogsz tetszeni másnak, és készültél mondjuk órákon keresztül egy megjelenésre. Ha ezt megteszed másért, akkor tedd meg néha magadért is, aztán ebből a néhai alkalomból úgyis egyre több lesz, ahogy ráérzel az ízére.
A másik ilyen javaslatom az átöltözés. A bejegyzés elején is említettem, hogy mennyire rutinszerűen végezzük a rohanó mindennapokban az öltözködési folyamatot, éppen ezért előfordulhat, hogy első alkalommal nem sikerül önazonosra a végeredmény. De lehet, hogy másodszorra, harmadszorra, vagy negyedszerre sem. Ilyenkor szerintem nem szégyen átöltözni, sőt, nagyon fontos. Én most már egy ideje próbálok a tudatos jelenlétre figyelni az öltözködés során, de még így is akadnak napok, amikor a harmadik szettet érzem igazán a magaménak. A bizonyos harmadik tükörben csekkolás után pedig hálás vagyok érte, hogy nem hagytam annyiban a dolgot. És ha még 70 évesen is élni fogok, lehet akkor is átöltözöm kétszer, mielőtt elindulok valahova. Mert megtisztelhetjük magunkat ennyivel.
Érezd át
Amiket az imént leírtam, azok nem az egészséges élet alap feltételei, de őszintén hiszek benne, hogy sok apró, boldog percet tudunk vele szerezni saját magunknak. Nem maga az öltözködés, vagy a megjelenés a lényeg, hanem mi magunk. Az ember a ruhában. Jelen lenni a megjelenésben – ez a lényeg. Nem azért, mert valaki azt mondja, hogy az jó lesz nekünk, vagy mert olyanok akarunk lenni, mint a másik. Hanem azért, mert jólesik öltözködni, csinosnak/fessnek lenni, nőnek/férfinak lenni – és jólesik mindezt saját magunkért csinálni. Vagy mert megmosolyogtat minket az önazonosság érzése, amikor a tükörbe nézünk. Ezek olyan aprócska dolgok, nézőpontok, amik semmibe nem kerülnek, cserébe sokat tudnak hozzátenni az önelfogadáshoz, önmagunk megismeréséhez és tiszteletéhez.
Sok emberen látom azt, hogy nem érzi jól magát a bőrében, és talán ennek sokan hangot is adnak. Ennek a megoldása azonban soha nem fog kívülről érkezni, ezt el kell tudni fogadni. Mondhat a külvilág bármit, dicsérhet órákon át. Ha nem mondjuk el mi saját magunknak a dicsérő szavakat először, akkor a külvilág felől hallva olyanok lesznek, mint egy idegen nyelv szavai – nem lesznek érthetők számunkra. Sokkal szerényebbnek tűnik persze úgy reagálni egy dicsérő mondatra, hogy „Jaj, dehogyis, ma nem is nézek ki jól!”. Én mégis azt mondom, hogy jó érzés meghallani, megérteni a bókot, és azt mondani rá, hogy „Köszönöm, szerintem is jól nézek ki ma!”. Nálam a napok többségén én vagyok az első ember, aki megdicsér, utána jön mindenki más. Nem megy hiba nélkül minden egyes nap, de pontosan ez ad felületet a fejlődésre. Szóval nem akarok önostorozó kritikákat hallani tőletek, kedves Olvasók. Tessék válogatni a ruhatárban, úgy öltözni, ahogyan Nektek jól esik. Élvezni a megjelenéseteket, jelen lenni benne, átérezni azt a szeretetet, amivel belebújtattátok magatokat a választott darabba. Ez adja az öltözködés igazi ízét, és én őszintén hiszek benne, hogy ha ezen a területen megvan az érzés, akkor azt visszük magunkkal az élet más rétegeibe is.
Outfit részletek:
Ruha: H&M
Szandál: Marc O’Polo
Napszemüveg: Prada / Optika Sole Szentgotthárd (Ahol olyan édesek voltak, hogy dioptriás fekete lencsét applikáltak a keretbe nekem ❤️ )
Fotók: Keller Lili
Mint eddig mindig, most is fontosnak tartom beszúrni a bejegyzés végére, hogy a fotók nagyon kevés utómunkán mentek keresztül. A fotókon sminket viselek, utólag pedig a fények/színek kerültek javításra. Minden egyéb, amit a képeken láttok, a teljes valóm. A poszt egyetlen darabja sem szponzorált.