2023.03.08-án az a megtiszteltetés ért, hogy a szentgotthárdi Móra Könyvtárban Nőnap alkalmából egy előadást tarthattam a helyszínen összegyűlteknek. Amikor Horváth Tiborné, Ági megkeresett a könyvtárból az előadás ötletével, akkor elsősorban a blog és az öltözködés témaköre miatt jutottam eszükbe, mint lehetséges előadó. 2017-ben a blogot valóban az öltözködés témakörre alapozva indítottam, és az eltelt évek során nagyjából maradtam is ezen a terepen, néhány kisebb kilengéssel a bejegyzések során. Az utóbbi időben azonban a női lét egyre több rétegét ismerem és élem meg, amit mindenképpen szerettem volna megosztani az előadás során is. Hiszen hiába okoz nekem örömet az öltözködés, az anyagok érintése a bőrömön, a reggeli készülődés, a bőrápolás és hasonlók – nem csak ettől vagyok Nő, sőt! Az utóbbi időben egyre nagyobb figyelmet fordítok önmagam, mint Nő megismerésére, és szerettem volna erről is megnyílni a nőnapi előadásban.

Szerencsére az előadás témakörének kialakításában szabad kezet kaptam, így született meg a Női létünk rétegei című előadásom. Március nyolcadikán sokan összegyűltünk az általam annyira szeretett könyvtárban – sok ismerős arc, az életem legfontosabb női szereplői, eddig számomra ismeretlen nők, és ugyanakkor a „mentoraim” is megjelentek. Úgy érzem, hogy színes volt a hallgatóság, és nagyon hálás vagyok érte, hogy ennyien áldozták az idejüket arra, hogy meghallgassák a mondandómat.

Nem csak a témák állnak hozzám közel, de nagyon jó élmény is volt számomra ezt az előadást előkészíteni, majd prezentálni, és csak remélem, hogy a hallgatóság számára is hasonlóan kellemes időtöltés volt. Éppen a fentiek miatt jutott eszembe itt a blogon, írásos formában is megörökíteni a március 8-án elhangzottakat. Most pedig az eltelt majdnem egy év plusz tapasztalatával írom ezt a bejegyzést.

Az öltözködés szerepe

Számtalan alkalommal írtam már itt arról, hogy mit jelent nekem az öltözködés, mégis fontosnak tartom elismételni. Úgy érzem, hogy rengeteg oldalról lehet megfogni az öltözködést, és ebben a rengetegben benne van a pozitív és a negatív megközelítés is. Én mégis úgy gondolok erre az egyszerű tevékenységre, mint ami közelebb hoz engem a saját belső lényemhez. Talán túlromantizálom sokszor az öltözködés kérdését, de őszintén hiszek abban, hogy a megfelelő darabok magunkra öltésével egy olyan önkifejezési módra tehetünk szert, ami nagyon értékes. Az öltözködés lehet játék, nyújthat segítséget a megfelelő önbecsülés kialakításában, felszabadíthat, magabiztossá tehet – és ez csak néhány a sok funkció közül. Azt gondolom, hogy az öltözködés szerepét a saját életünkben mi magunknak kell meghatározni, félretéve a folyamatosan változó trendeket, illetve a társadalmi elvárásokat, és előtérbe helyezni a saját jó érzésünket.

Az öltözködés azonban csupán egyetlen aprócska szelete a női létnek – és nyilván vannak lényegesebb rétegei is ennek a fontos létezésnek. Pont ezért szeretnék néhányat megemlíteni azon rétegek közül, amik engem manapság foglalkoztatnak.

Szerepeink a mindennapokban

Lánygyermek, menyasszony, feleség, anya, testvér, legjobb barátnő, alkalmazott, vezető, igazgató, doktornő, nagymama, mentor, és még sorolhatnám…

Elég reggel kinyitnunk a szemünket ahhoz, hogy megannyi szereppel találkozzunk, amiket mind-mind magunkra is öltünk, akárcsak egy nehéz téli kabátot a nagy hidegben. A modern világban mindenkit megbélyegzünk, kezdve saját magunkkal. Engem így hívnak, és ez vagyok. Az identitásom egyik legfontosabb része lesz az, hogy milyen szerepet vállalok mind a magánéletben, mind a karrier terén. Nagyon könnyen azonosulunk ezekkel a szerepekkel, és talán egy idő után mi is úgy gondolunk magunkra, mint akiknek kötelessége minden nap hibátlanul elvégezni az adott szerep feladatköreit, miközben a tudatalattink azt suttogja: én ez vagyok, és ha nem tudom teljesíteni az ehhez a szerephez tartozó feladatokat, akkor nem tudom, ki vagyok.

A szerepeink pedig sokszor lehetnek nyomasztóak, érezhetjük őket tehernek. Ez talán természetes, hiszen sokszor automatikusan előrébb helyezzük a feladatokat, mint magunkat (tisztelet a kivételnek). Láttam és tapasztaltam is, hogy nőként mennyire egyszerű belecsusszanni ebbe a téves eszmébe, mely szerint akkor leszek elég jó, ha magamat helyezem az utolsó helyre, hiszen mindegyik szerepem fontosabb, mint a saját jólétem. Én is többször hallottam, és magam is gondoltam már azt, hogy „most ezt még kibírom, ezt még megcsinálom, és majd utána foglalkozom magammal, mert csak akkor leszek igazán jól, ha ezt elintézem”. Ezt a gondolkodásmódot látjuk sokan a családunkban élő nőktől, és adjuk tovább a lányainknak – így pedig nagyon könnyen kialakul a generációs trauma.

A női rétegeim mélyebb felfedezése során az egyik legfontosabb lépés volt helyretenni a fogalmakat. A nevem: Keller Fanni. A szerepeim: lánygyermek, testvér, unoka, nagynéni, unokatestvér, keresztanya, barátnő, társ, alkalmazott, felelősségtudatos felnőtt. És ezen szerepek közül egyik sem határoz meg engem igazán, mivel én nem az adott szerepem vagyok, csupán felöltöm azokat. Ma már értem, miért fontos Nőként megengedni magunknak, hogy a sok teljesítés közepette elővegyük azt, amit mi szeretnénk csinálni – legyen az 5 perc olvasás, egy kis mozgás, vagy bármi, ami által egy kicsit újra közelebb kerülhetünk a belső énünkhöz. Hiszen így tudunk regenerálódni, mikor kimerültek vagyunk, és ezáltal így tudunk igazán önmagunkként odaállni a mindennapi szerepeinkhez.

Számomra elgondolkodtató volt, amikor egy ismerősöm a következőt mondta:

„a repülőgépen is vészhelyzet esetén az a szabály, hogy először saját magunknak kell felhelyezni az oxigénmaszkot, hogy aztán tudjunk segíteni másoknak. Meg kell tanulnunk magunkat előre helyezni – nem önző módon, hanem egy olyan egészséges formában, amely a szeretteinkkel és környezetünkben élőkkel tartott kapcsolatainkra is egészséges hatással van.”

Dr. Máté Gábor Normális vagy című könyvében több fejezeten belül is foglalkozik azzal, hogy a kanadai kórházakban már ránézésre meg tudják állapítani az ott dolgozók, hogy melyik páciens érkezett egy bizonyos típusú rák- vagy autoimmun betegség miatt, ezen betegek pedig az esetek túlnyomó részében nőneműek. A történeteik felfedése során kiderül, hogy ezek a páciensek egytől egyig önfeláldozó, magukat háttérbe helyező életmódot folytattak, ahol a legtöbb esetben ők maguk kerültek az utolsó helyre. Ez a gondolkodásmód pedig olyan súlyos fizikai állapotba juttatta őket, amelyben már élet-halál kérdése volt, hogy elkezdenek-e végre saját magukkal is törődni vagy sem.¹

Tudom, hogy könnyű mondani, nehezebb meg is csinálni. Mégis azt gondolom, hogy sokan ismerjük azt a tompa, kicsit zsibbasztó érzést, mikor robot módjára tesszük a dolgokat, mert „kell”. Ugyan én még nem éltem meg a női lét olyan intenzív részeit, mint az anyaság, de azt biztosan tudom, hogy amikor 10 röpke percet magamra szánok, mielőtt nekiállnék a szerepeim feladatainak, akkor utána nem csak „teszem a dolgom”, hanem élvezem is azt, amit csinálok. Ezt a belső örömöt és kiegyensúlyozottságot pedig érzik a környezetemben élők is, aminek hatására velük is értékesebb perceket tudok eltölteni, felesleges feszültségek nélkül.

Könyvajánló

A női rétegeinkben méltó helyet elfoglaló szerepeink nem léteznének az életünk fontos szereplői nélkül. Emberi életünk egyik legfontosabb részét alkotják a kapcsolataink, éppen ezért fontos, hogy azokban egészségesen, élvezettel tudjunk jelen lenni. A bejegyzés végére egy olyan könyvajánlót hoztam, ami nekem nagyban segített megérteni a saját működésemet a kapcsolataimban, és hiszem, hogy a megértés az első lépés a fejlődés felé.

Herendi Kata / Szabó Eszter Judit: 20 önismereti kérdés és válasz a kapcsolatokról

„… törekednünk kell a kapcsolatainkban az egyensúly helyreállítására, és dolgoznunk kell annak az elfogadásán, hogy az igényeink, szükségleteink, és egyáltalán, mi magunk, pontosan ugyanannyira fontosak vagyunk, mint bárki más.” 223. oldal / Önfeláldozás rész

A könyv nem csak párkapcsolatokról szól, az összes fent említett szerepet is górcső alá veszi. Mindezt pedig egy könnyen olvasható, számomra kicsit magazinos beütésű stílusban tették az írók.

Köszönöm szépen mindenkinek, aki elolvasta ezt a bejegyzést, és remélem, hogy sikerült a szavaimmal valami újat átadnom. Hamarosan érkezem a második résszel!

Bisous,
Fanni

¹ Dr. Máté Gábor: Normális vagy c. könyv részlet (119. oldal, 7. fejezet)
„… tíz évvel orvosi pályám megkezdése után vettem először észre a legkülönfélébb betegségekben szenvedő pácienseim életében a hasonló mintázatot. Akkoriban még nem tudtam, milyen sok kutatás hívja fel a figyelmet rá, hogy a stressz (benne az önelnyomás kiváltotta szorongás) jelentős hatást gyakorolhat a fizikai állapotunkra és azon belül az immunrendszerünkre. … Újra és újra azok jelentkeztek krónikus betegségekkel a rendelésemen, és azok kerültek a vezetésem alatt működő kórházi palliatív osztályra, akik „békés” emberek voltak: azok, akik kényszeresen a maguké elé helyezték mások elvárásait meg szükségleteit, és elfojtották az úgynevezett negatív érzelmeiket. Rájöttem, hogy ezek a betegeim nagyobb eséllyel lesznek rákosak, és rosszabbak a kilátásaik.”