A Női létünk rétegei bejegyzéssorozat alapját meghatározó előadást pontosan egy évvel ezelőtt, 2023. március 8-án tartottam meg a szentgotthárdi Móra Ferenc Városi Könyvtárban. Ennek apropójáról ide kattintva olvashattok bővebben – a bejegyzésben szó esik az előadásról, öltözködésről, és a női lét rétegeinek felfedezéséről. A második részben pedig összefoglaltam a tudatos ismerkedés 3 alapkérdését, amik nekem sokat segítettek kicsit több, mint egy évvel ezelőtt.

Most azonban elérkeztünk a harmadik részhez, aminek témája szintén nagyon fontos szerintem a nővé válás során: ez a női összetartás. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert Édesanyámmal, a két lánytestvéremmel, a Nagymamámmal, és a Keresztanyukámmal együtt egy olyan támogató női közegben nőttem fel, ami egészséges talajt biztosított a fejlődésemhez. Ennek köszönhetően számomra az a fajta összetartás és támogatás lett az alapvető, amilyet otthon is tapasztaltam. Aztán amikor bekerültem nagyobb közösségekbe, akkor láthattam, hogy az összetartás nem mindenkinek ennyire egyértelmű.

Pár évvel ezelőtt itt a blogon szedtem össze egy bejegyzésbe néhány olyan tanácsot, amit virtuális nővérként adnék olyan lányoknak/nőknek, akiknek nem adatott meg egy lánytestvér (ami amúgy az egyik legjobb dolog az életben szerintem). Ide kattintva azt a bejegyzést is el tudjátok olvasni, az azóta érkező gondolataimat pedig alább szedem össze.

A felelősségvállalás szerepe

Ahogyan a tudatos ismerkedés során, úgy a női kapcsolatainkban is felelősséget kell vállalnunk – többek között az őszinte kommunikációnkért, és a kapcsolatba fektetett energiánkért. Talán az egyik legnehezebb részlete a felnőtt női barátságoknak az, hogy a rohanó magánéleteket összeegyeztessük úgy, hogy mindenkinek jó legyen az időpont, a helyszín és az időtartam is – de a dolog nehézsége ellenére azért ez szerencsére nem lehetetlen küldetés.

Kezdjük azonban a legelején a történetet: az én tapasztalatom, meglátásom szerint egészen kicsi korunktól kezdve elindul bennünk az a szokás, hogy magunkat más lányokhoz hasonlítjuk. Ez kialakulhat környezeti hatásra is, de iskolába/sportegyesületbe/egyéb nagyobb csoportba való bekerüléskor ez egy elkerülhetetlen következménye a helyzetnek. Szóval kislányként megtanuljuk hasonlítgatni magunkat máshoz, és ez leginkább abban merül ki, hogy mások miben és mennyivel jobbak nálunk. Ebből kialakulhat a „nem vagyok elég jó” érzés, amely hiedelem folyamatos belső mantrázásából kifolyólag egy mindennapos alapérzelemmé is válhat az, hogy kevesek vagyunk. Nyilván ez nem egy kellemes érzés, ami hozhat magával egy alapfeszültséget, és a frusztráció levezetéseként elkezdünk nem csak magunk, hanem mások felett is harsányan ítélkezni. Hiszen a legjobb védekezés a támadás – szól a mondás, és hát valóban így van: sokszor támadunk másokat azért, mert mi saját magunkat kevésnek érezzük. Ez egy ösztönös védekező mechanizmus, ami az életünk tudattalan időszakában nagy segítséget nyújthat a mindennapok túlélésében, de tudatos felnőttként a mi feladatunk ezen a mechanizmuson elvégezni egy komoly hangolást, és ebben a tudatos időszakban semmiképp sem állja meg a helyét kifogásként a viselkedésünkre az, hogy ösztönösen ítélkezünk.

Itt jön képbe ismét az önreflexió és a felelősségvállalás, ebben a kombinációban pedig nagyon erősen hiszek. Attól még, hogy megszokottá válik az életünkben egy bizonyos gondolkodásmód, viselkedés, nem kell, hogy az örökéletű is legyen. A pszichológia egyértelműen kimondja, hogy biztonságosnak érzünk mindent, ami ismerős – akkor is, ha az ismerős helyzet/dolog/életmód ártó ránk és másokra nézve is.

Változtatni azonban mindig lehet, és ezt elkezdhetjük egy egyszerű gesztussal is. A belső kritikusunk elnémítása érdekében el kell kezdenünk a minket körülvevő nőkre tisztelettel és szeretettel nézni – ebben nagy segítségünkre lehet az empátia gyakorlása. Belegondolni abba, hogy igazából mi mindannyian egy dolgot szeretnénk: azt, hogy elfogadjanak. Belénk van kódolva az összetartozás iránti vágy, hiszen akkor érezzük magunkat biztonságban (és tudunk igazán önmagunk lenni), ha egy csoport részének érezzük magunkat. Ha valaki azonban képes saját maga irányába is empátiával fordulni, elfogadni a saját gyengeségeit, nehéz pillanatait, tökéletlenségeit, akkor a másikkal szemben is könnyebben alakítja ki az empátia érzését. A változáshoz szükséges önreflexió elvégzése, majd aztán a belső munka és a folyamatos gondolatvezérlés pedig csakis a mi felelősségünk.

A különbözőség megbecsülése

Ha már képesek vagyunk magunk, és mások (főként más nők) felé is empátiával és elfogadással fordulni, észre fogjuk venni, hogy milyen jó dolog az, hogy különbözünk. Hogy máshogyan látjuk a világot, hogy más dolgokat tapasztalunk, másféle módokon éljük az életet, és más dolgok fontosak számunkra. Ez azért szép, mert amikor azonban megosztjuk egymással a különbözőségeinket, akkor egy sokkal szélesebb spektrumát ismerjük meg az életnek, mintha csak azt szajkóznánk, amit mi magunk ismerünk.

Amikor nőként ítélkezünk egymás felett, akkor talán a leginkább kritizált részlet mindig az, ami számunkra annyira idegen: lehet ez a szóban forgó hölgy haja, öltözéke, teljes megjelenése, vagy komolyabb dolgok, mint például a választott életmódja, a párja vagy igazából bármi. Nehéz elképzelni, hogy ami tőlünk annyira távol áll, pont abban érzi magát valaki jól. Úgy gondolom, hogy a belső munka során nem árt megtanítani magunknak mások gondolatainak, életmódjának, választásának elfogadását – akkor is, ha mi magunk ezekkel nem feltétlenül értünk egyet. Ilyenkor egyetlen dolgunk van: csendben maradni és továbblépni. Sajnos én magam is hajlamos vagyok ítélkezni, véleményt formálni (hiszen én is emberből vagyok, és még van hova fejlődnöm), de az ilyen alkalmak során eszembe jut Molnár Lainey mottója, amely azt mondja: you do you. Szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy „te magadat csináld”, de értelemszerűen ezzel azt szeretné mondani, hogy úgy tegyél, ahogyan neked jó. Ha legközelebb esetleg azon kapnád magad, hogy valakit kritizálsz, akkor próbáld magad emlékeztetni rá, hogy ő úgy tesz, ahogyan neki jó, te pedig úgy teszel, ahogyan neked jó – et voilá, kész is a gondolatkorrekció!

Más nézőpontból tekintve a különbözőségeinkre pedig rájövünk, hogy ezeket inkább becsülni kellene, mintsem kritizálni. Úgy tudjuk egymást igazán értékes módon támogatni, segíteni, ha vannak olyan foltok a másik életében, ahova mi beilleszkedünk. Ha mindannyiunk mindent tökéletesen tudna, csinálna, gondolna, döntene, akkor nem lenne szükség az emberi kapcsolatokra. Vagy pont azt a részletét vesztené el minden barátság, amely az egyik legszebb része: a nehézségeken, közös élményeken keresztüli kapcsolódást. Szóval becsüljük azt, hogy mindig tudunk egymástól valami újat tanulni.

A választás fontossága

Mindamellett, amit a fentiekben leírtam, egy dolgot ki kell emelnem, mert rettentően fontosnak tartom az egészséges kapcsolatok kialakításában: ez pedig az őszinteség. Nem hiszem, hogy nőként feleslegesen bántanunk, kritizálnunk kellene egymást, de nem is kell mindenáron kitartanunk egymás mellett. A párkapcsolati témákban olyan sokat emlegetett kémia a barátságokban is jelen van (csak egy más formában), és ugyanolyan fontos szerepet tölt be: ha nincs meg az egy hullámhossz, akkor nehezebb dolgunk lesz egymással.

A feminin energia mély, határozott, néha szeszélyes és ha több ilyen energia kerül egymás mellé, akkor lehet, hogy keletkezik egyfajta diszharmónia. De ezt akár mondhatnám úgy is, hogy nem biztos, hogy minden körülötted lévő nővel tökéletes lesz a kapcsolatod – és nem is kell, hogy az legyen! Szerintem a női kapcsolatokban is nagyon fontos jól választani, hiszen itt is ugyanolyan fontos a bizalom, az elfogadás, a tisztelet, a szeretet, és ha ez nem valósul meg, akkor nincs értelme erőltetni. Sokkal korrektebb szerintem bevallani saját magunknak, (és ha a helyzet megkívánja, akkor a másik nőnek is,) hogy nem találjuk a közös hangot, és hogy ha nem muszáj, akkor ezt nem kell erőltetni. Vagy az is előfordulhat, hogy a személyes fejlődéseink miatt valahogyan elmegyünk egymás mellett, és aztán már nem is keressük egymást. Akármennyire szomorúak is tudnak lenni ezek a helyzetek, sokszor sokkal egészségesebb az elengedés, mintha erőltetnénk a kapcsolat fenntartását. Tiszteljük meg annyival a másikat és magunkat is, hogy beismerjük, ha nem tudunk támogató barátként melléállni, rombolni pedig nem szeretnénk. Ez azonban nyilván csak azokra a helyzetekre vonatkozik, amikor nagyon azt érezzük, hogy nem passzolnak az energiáink egymással.

Könyvajánló

Az előző két bejegyzés végén is hoztam könyvajánlót, egyrészt mivel én magam is nagyon szeretek olvasni, másrészt pedig az előadás a szentgotthárdi könyvtárban kapott helyet. A női kapcsolatokhoz való hozzáállásban hatalmas szerepe van annak, amit otthon látunk, vagy éppen nem látunk – ezek a minták pedig akár több generáció óta is jelen lehetnek a családunkban. Így a mai könyvajánlóban egy olyan olvasmányt hoztam, ami segítségünkre lehet a generációs traumáink felismerésében.

Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors

„A bizalom alkotási folyamat, építkezés. Tapasztalatok, ismétlődések révén alakul ki. Szükség van hozzá kiszámíthatóságra és érzékenységre. A legfontosabb pedig talán a hitelesség. Abban bízunk, aki őszinte és nyílt, akinél összhang van a szavak és az érzelmek között. A hiteles közlések alakítják ki a hidat két ember között. Aki önazonos mer lenni, amellett jól érezzük magunkat, mert mi is önmagunkká merünk válni.”
210. oldal / Lerombolt bizalom c. fejezet

A Nemzetközi Nőnap alkalmából tiszta szívvel kívánom mindenkinek, hogy tele legyen az élete hiteles, bizalommal teli kapcsolatokkal, és értékes női barátságokkal!

Köszönöm a figyelmet, hamarosan újra jelentkezem.

Bisous,
Fanni