Bejegyzések

Outfit műszőrmével

Sziasztok!

Az idén már találkozhattatok az (eddigi) egyetlen műszőrmémmel, amivel a kapcsolatunk eléggé hajaz a szerelemre. Tavaly, amikor megrendeltem, a webshopon mélybordó színe volt, így nem is volt kérdés, hogy szükségem van rá. Aztán amikor megérkezett a padlizsán lila műszőrme, kicsit csalódtam, de úgy voltam vele, hogy „majd egyszer, kétszer felveszem”.

 

Ez a 2017/2018-as télen így is történt, akkor nem viseltem sokszor, csak pár alkalommal. Most azonban újra elkerült és nem tudok betelni vele! Igazából rájöttem, hogy a szőke hajamhoz eléggé passzol ez a lila szín. Meg is lepődtem magamon, amikor ezt a stílusomhoz képest egészen kirívó színű darabot az adott héten már ötödszörre akasztottam le a vállfáról.

Eleinte úgy éreztem, hogy muszáj lesz ezt a kabátot elegánsabb dolgokkal viselnem, mivel ez egy bakancs-farmer szettel túlságosan „gettós” lenne.

Aztán ráeszméltem, hogy engem nem is zavar, ha néha mérhetetlenül laza a megjelenésem.  

Ebből alakult ki tehát az outfit, amivel ezen a héten készültem Nektek és el is mondanám gyorsan a tanulságokat róla.

Nem hiába apelláltam én is arra, hogy ezt a műszőrmét egy elegánsabb szettel „illene” viselnem, hiszen a szőrme számomra gyermekkorom óta valami olyan különleges és elérhetetlen darab volt, amit a nagy dámák viseltek a filmekben. Amikor pedig nagyjából két éve beköszöntött ez a trend, nem tetszett. Túl soknak éreztem. Ebből is kialakulhatott az, hogy eleinte az egyszerűbb, fekete, testhezálló ruhákkal próbáltam párosítani.

Egy alkalommal azonban felkaptam az egyik jól bevált farmer-kötött pulcsi szettemet, a már általatok is jól ismert bakancsommal és úgy voltam vele, hogy bőrkabáthoz már egy kicsit hideg van, hát legyen ez. Bele sem gondoltam, hogy fog mutatni a két stílus együtt, de szerencsére megvolt az összhang. Azóta pedig szívesen viselem akár lazább farmerrel is ezt a műszőrmét.

Műszőrme kabát: H&M
Pulóver: H&M 
Farmer: Mango 
Bakancs: Zara 
Sapka: H&M 

Természetesen mindenkinek más az ízlése, így döntsétek el Ti, kinek mennyire tetszik, ki mennyire viselné ezt így egyben szívesen. Én jól éreztem magam ebben a szettben és azért nem egy olyan megjelenésről beszélünk, ami teljesen eltér az eddig tőlem megszokottól.

Volt azonban még egy olyan része az outfitnek, ami nélkül nem lett volna ugyanaz. Ez pedig a kötött sapka. Lili fotózás előtt még meg is jegyezte, hogy nem kéne az a sapka, de ettől függetlenül elvittem, mert én tudtam, hogy jól fog mutatni. A smink esetében ezúttal is a jól bevált nude színekkel dolgoztam, egyedül a rúzsom volt egy kicsit hangsúlyosabb. A cipő pedig természetesen maga a tökély, eddig ez a kedvenc bakancsom.

A bejegyzés végére pedig itt hagyok pár behind the scenes fotót Nektek:

Van azonban még valami, amit nem tudok teljes titokban tartani, annyira izgatott vagyok! Jövő héten a blog történelmének számomra legkedvesebb posztjával érkezem, de ennél többet sajnos nem árulhatok el. 🙂 De ha szemfülesek lesztek, pár részletet kideríthettek.

Addig is maradjatok elbűvölőek!

Fotók: Keller Lili

Bisous,
Fanni 

Hozzászólás