Napi stílusnapló

Stílusnapló 02 – Csütörtök

Szép napot Mindenkinek!

Végre elérkeztük az én kedvenc outfitemhez a héten! Csütörtökre összeszedte magát annyira az ihletem, hogy mertem kicsit jobban játszani a színekkel, formákkal. Mindezt úgy, hogy közben egy kényelmes, stílusos és totálisan Fannis szettet sikerült összedobnom.

2018. október 18., csütörtök 

Annak ellenére, hogy a nőies jelző abszolút illik az öltözködésemre, nagyon kevés alkalommal viselek szoknyát vagy ruhát.

Ennek viszont még csak az okát sem tudom megmondani, hiszen az idő nagy részében nadrágot viselek, amit ezen okból pedig már eléggé unok. Mégsem fordul meg sokszor a fejemben, hogy „hmm, most annyira viselnék szoknyát”. Ugye, mennyire rejtélyes a női elme és lélek? Még mi magunk sem tudjuk megmagyarázni a dolgokat néha.

A szett alapját a mai napon tehát egy méregzöld ruha adta, aminél puhább és kényelmesebb darabom még nem volt. Az egyszerű szabása miatt mindent megmutat, így az én homokóra alakomat is szépen követi. Na, nem mintha ez az alak annyira tökéletes lenne, hogy mutogatni kell, de azért egy hónapban egyszer megengedem magamnak ezt a léleksimogató ruhaviseletet.

Ennek viseléséhez azonban nagyon jó hangulatban kell lennem, mert ha esetleg reggel felveszem a ruhát és 10 perc múlva már nem is tetszik magamon, akkor durcás leszek és hát az sosem egy jó állapot. 😀 Kérlek, Hölgyeim, mondjátok, hogy ez nem csak velem van így!

Itt egyébként nem voltam durcás, csak nagyon kellett koncentrálnom arra, hogy behúzzam a hasam 🙂

A lényeg azonban az, hogy a múlt heti fotózás alkalmával eléggé jó hangulatban voltam és ettől a ruhától még inkább boldogabb lettem, így aznap okos ötlet volt ezt (is) fotózni. A méregzöld ruhához szerintem tökéletesen passzolt az arany cipellőm, amit már számtalanszor láthattatok a blogon. (Amúgy van más cipőm is.) Az arany lábbeli társa pedig a mustár sárga táskám lett, amivel szintén találkozhattatok már itt.

Habár aznap nem igazán volt szükség rá, a mai nap hasznát fogom venni a farmerkabátnak is. Ezt a kabátot a New Yorker-ben vásároltam, így minőségét tekintve nem a leghibátlanabb, de ezt a fizetéskor is tudtam. Ennek ellenére szerencsére kényelmes és nekem tetszik, hogy pár helyen ki van szaggatva, de mégsem úgy néz ki, mintha éppen most kerültem volna ki egy kiadós verekedésből. Vagy úgy néz ki?

Térjünk vissza kicsit a ruhára.

Minden alkalommal feltüntetem, melyik darabom honnan van. Ez a ruha a szentgotthárdi piacról begyűjtött szerzeményem. A szentgotthárdi piacnak ugyanis van egy olyan különleges tulajdonsága, hogy többségben nem élelmiszereket találunk itt, hanem ruha árusokat. Nekem több ruhadarabom is innen származik, ez a zöld például már nagyjából 2 éves lehet, de még mindig szeretem. Kicsit kibolyhosodott az anyag azóta, de egyébként ugyanolyan állapotban van, mint amikor vásároltam.

Farmerkabát: New Yorker 
Ruha: Kikiriki (szentgotthárdi piac)
Harisnya: Wolford 
Táska: Carpisa 
Cipő: Reebok (Pig Shoes) 

Ez lett volna a hét leginkább „Fannis” szettje. Viszont érdekelne a Ti véleményetek is. Ti viselnétek egy ruhát ilyen sportos kiegészítőkkel? Illik egy ilyen outfit a Ti stílusotokhoz? Írjátok meg hozzászólásban a bejegyzés alatt, Facebookon vagy Instagramon! Holnap pedig újra és egyben a héten utoljára jelentkezem a stílusnaplóval.

Fotók: Keller Lili

Bisous,
Fanni 

Hozzászólás