Napi stílusnapló

Stílusnapló 02 – Hétfő

Sziasztoook!

Emlékeztek még rá, hogy a nyári stílusnapló utáni héten feltettem Nektek egy fontos kérdést? Ez a kérdés pedig arról érdeklődött, hogy szeretnétek-e még a jövőben stílusnaplót, ami lényegében azt jelenti, hogy a hét 5 napján bemutatom, mit viseltem. Nos, ezen a szavazáson úgy döntöttetek, hogy legyen még ilyen hét itt a blogon, így ezennel hivatalosan is megnyitom a második stílusnapló hetet! 🙂

A magam által alkotott játékszabály azonban megváltozott.

Az előző alkalommal a nyaralás alatt fotóztuk be, hogy melyik nap mit viseltem, és a rá következő héten tártam elétek annak eredményét. Most is ugyanígy szerettem volna, viszont ebben az itthoni környezetben sokkal hektikusabban alakultak a napjaim. Éppen emiatt az 5 napból csak 3 napon fotóztunk, tehát volt olyan, hogy egy nap két külön szettet viseltem, mivel előre dolgoztunk. Így azonban nem lenne hiteles, hiszen nem szó szerint azt mutatnám meg Nektek, hogy az adott nap mit viseltem.

A legtöbb nap pedig nem is az volt rajtam eredetileg, amit fotóztunk. Ez azért alakult így, mert a „futkosós” napokon megesik, hogy az ember csapzott lesz és esetleg beleizzad az adott viseletbe (igen, ez minden egyes emberrel megtörténik, akármilyen fancy is legyen az illető) (és ezalatt nem magamra gondolok). Ennek köszönhetően pedig mindig át kellett öltöznöm fotózás előtt.

Az imént leírtak, illetve annak ismeretében, hogy nem szeretnék hiteltelen lenni, a következő szabályt alkottam meg: a múlt héten befotózott szetteket fogom viselni ezen a héten, azon a napon, amikor éppen írok az adott megjelenésről. Így valóban azt látjátok minden nap, amit aznap viselek.

Most pedig, hogy mindent megmagyaráztam, kezdhetjük is!

2018. október 15., hétfő 

Mivel jelenleg nincs munkahelyem, nincs egy fix stílus vagy öltözet, amit viselnem kellene. Ez pedig gyakran ahhoz vezet, hogy sportosan öltözöm fel. A hétfőim általában eléggé sokszínűre sikerülnek – gyakran tartogatom a hivatalos elintéznivalókat erre a napra, tehát általában hétfőnként járom meg a postát, kormányablakot, orvost (ha szükséges) és hasonló cuki helyeket. Ilyenkor szeretek a kényelmes darabok után nyúlni és ezekben jönni-menni egész nap.

A hétfői szettem tehát egy egészen sportos outfit lett, amiben az arany és a fekete dominál. Már megmutattam Nektek ezt a mellényt az őszi kedvenceim között. Amikor megvettem, nem volt kérdés, hogy a hűvösebb napokon ez lesz a legjobb barátom, hiszen ugyanúgy megállja a helyét egy sima pulcsival, mint egy bőrdzsekivel, farmer kabáttal és ezek társaival.

Mellény: Zara 
Bőrkabát: H&M 
Kötött pulóver: Zara 
Nadrág: márkája ismeretlen
Táska: Pull&Bear 
Cipő: Reebok (Pig Shoes) 

Ami pedig a táskát illeti: nemhogy szeretem, imádom a kicsi táskákat! Nem tudom elmondani, mennyire utálok nagy táskát magammal vinni, leginkább azért, mert mindig az tűnik el benne, ami éppen kellene. A kicsi táskáimat azonban nagyon könnyen átlátom és mindennek megvan a maga helye ezekben. Ez a Pull&Bear darab már körülbelül másfél-két éves lehet és kicsit nyúzott állapotban van szegény, de azért még mindig sok helyre viszem magammal. Pont elég ahhoz, hogy beledobjam a határidőnaplóm, a pénztárcám, a telefonom, a napszemüvegem és még egy fél literes víz is elfér benne, ha nagyon kell.

Lábbelinek pedig a 24 párból álló cipőkollekcióm vitathatatlanul legkényelmesebb darabját választottam, ez a kis drága a Reebok Classic Leather Pearl vonalának egyik büszke tagja. Ha olyan cipőt kerestek, amiben egész nap kényelmesen érzitek magatokat, netalántán olyan elvetemült ötletetek támad, hogy szívesen túráznátok egy kényelmes cipőben, akkor ez a tökéletes társ. Ez pedig nem fizetett promóció, hanem az őszinte véleményem. Ha nem hisztek Nekem, akkor próbáljatok fel egy Reebok Classic Leather cipellőt, és abban fogtok hazamenni, mert nem akarjátok majd levenni. De előtte azért fizessétek ki.

Az outfit egyébként tökéletesen megállja a helyét egy ilyen ügyintézős napon. Az egyetlen probléma talán az vele, hogy túl sok a réteg az abnormális őszi meleghez képest, így hamar meg kellett válnom a bőrkabáttól 🙁

Holnap érkezem a friss megjelenéssel, addig is maradjatok elbűvölőek!

Fotók: Keller Lili

Bisous,
Fanni 

Hozzászólás