Bejegyzések

Stílustippek II. – Három őszi cipőmegoldás

Sziasztok!

Sajnos a múlt hónapban elmaradtam a beígért Stílustippek résszel, így a friss ropogós novembert ezzel indítanám. Az előző bejegyzéshez hasonlóan most is három különböző stílust hoztam Nektek. Ezúttal azonban lábbelin kívül semmi mást nem cserélek.

Az elején szeretném tisztázni, hogy sok fotó készült, így lehet, hogy egy-egy szövegblokk után indokolatlanul sok képet találtok. Ezt csak azért szögezem le így az elején, mert többször előfordult már, hogy sok képet kiválasztottam a nyers fotókból és Lili meg is szerkesztette őket, de a bejegyzésbe mégsem került be az összes. Így hát, készüljetek fel sok-sok Fanni fejre 🙂

A koncepció alapvetően egyetlen szett volt. Ezzel a nadrággal találkozhattatok már a tavaszi BCEFW-s bejegyzésben, akkor ezt viseltem. Azóta azonban mindössze egyszer vettem fel, ezért elérkezettnek találtam az időt arra, hogy ez megváltozzon. Íme tehát a base, amit a cipők által fogok formálni:

Garbó: New Yorker
Nadrág: H&M
Bőrkabát: H&M

Nem is igazán a cipők, inkább általánosságban a lábbelik számomra mindig is sokat jelentettek – akármennyire is klisé ez. Emlékszem még rá, amikor 7 vagy 8 évesen térden állva könyörögtem egy Barbie baba mintás papucsért egy maribori üzletben. Akkor találkoztam életemben először az igazi szenvedéllyel… Na jó, nem 😀 De mindenesetre jóban vagyok a cipőkkel és mindegyik párt másért szeretem. Például azért, amilyen személlyé varázsolnak.

Erre az érzésre építettem fel a mai bejegyzést, amelyben három különböző arcomat mutatom meg. Lássuk is azokat a pofikat!

Vagány Fanni 

Nem igazán szeretem a „vagány” szót, mégsem tudok ennél jobb kifejezést találni arra, amikor a fekete, szegecses bakancsomat viselem. El sem tudom képzelni magam egy ilyen pár nélkül és ilyenkor mindig eszembe jut, hogy régen a Nők csakis szoknyában és magassarkúban jelenhettek meg. Én a magam részéről örülök, hogy már nem azokat az időket éljük. Ezt a szettet is tökéletesen el tudtam képzelni a kedvenc bakancsommal és nem is csalódtam egyáltalán a végeredményben.

Bakancs: Zara

Stílustipp: Ne féljetek bakancsot viselni! Hordjátok szoknyával, térd alá érő ruhával, oversized pólóval, egy elegánsabb nadrággal. Egy bakancsot nem csupán farmerrel vagy fekete skinny nadrággal lehet viselni. Próbálgassátok ki a lehetőségeiteket és amelyikben a legjobban érzitek magatokat, abban menjetek másnap munkába/iskolába/bárhova! Garantált, hogy lesz pár utálkozó tekintet, amiért ennyire jól néztek ki 🙂

Business Fanni 

Úgy gondolom (külső szemlélőként), hogy a 21. század az üzleti életet is eléggé megváltoztatta az öltözködés terén. Már nincsenek olyan nagy elvárások a tökéletes business look-kal szemben. Így hát elképzeltem, hogy ha én egy olyan üzleti megbeszélésre mennék, ahol nem kikötés a ceruzaszoknya-fehér ing kombináció, mit viselnék. Szerintem ez a szett tökéletesen megállná a helyét egy ilyen szituációban is, így a khaki nadrágomat egy végtelenül egyszerű fekete bokacsizmával párosítottam.

Bokacsizma: Deichmann

Stílustipp: Ez a nadrág színét tekintve egy kicsit sportosabb, ám a szabása és anyaga mégis varázsol egy kis hétköznapi eleganciát ebbe a darabba. Így hát nem kérdés, hogy magassarkúval is lehet viselni. Én többnyire az egyszínű lábbelik mellett döntök, de ugyanígy passzol hozzá a manapság divatos virágmintás csizma, bőr bokacsizma és társaik. Ha pedig kimondottan bokacsizmával párosítjátok a hasonló nadrágotokat, keletkezik egy látható eltérés a nadrág szára és a csizma között. Ennek köszönhetően pedig nem lesz túlságosan erőltetett az összkép.

Merész Fanni 

Az a helyzet, hogy van nekem egy piros bokacsizmám, ami eddig két alkalommal volt a lábamon. Ez pedig annak köszönhető, hogy nem az a tipikus „arra, hogy elugrok a boltba, ez pont megteszi” darab. Nem is igazán nyílt alkalmam arra, hogy viseljem ezt a lábbelit és valahogyan mégis ez jutott eszembe először, amikor kiötlöttem az alapszettet. Annak ellenére, hogy nem viselek túl sok színt, nagyon tetszik ez a sötét zöld és rikító piros így egyben.

Csizma: Stradivarius

Meséltem már Nektek, hogy egy kicsit szélsőséges a személyiségem. Ez ugyanúgy megmutatkozik a gondolkozásmódomban is, mint az érzelmeimben vagy a humoromban. Ez a két szín így egyben pedig erre emlékezetet. Arra, hogy egyszer a biztonságot nyújtó megoldást akarom, másszor pedig kockáztatnék. Ez a két darab az angyal és az ördög.

Stílustipp: Itt szeretném megragadni az alkalmat és buzdítanék mindenkit arra, hogy ha van egy ilyen lábbelitek, mint ez az én merész pirosom, akkor viseljétek! Vegyétek fel és vonuljatok benne büszkén. Nem kell hozzá különösebb indok szerintem. Miért vetted fel? Mert megteheted. Ilyen egyszerű ez, kérem szépen. 🙂 És ha vacillálnátok, hogy mihez is illene egy ilyen darab, akkor segítek. Tépett farmer szoknyához, fekete garbóval és vékony fekete harisnyával. Fekete ceruzanadrághoz és laza fekete pólóhoz. Feszülős farmerhez és bő blézerhez. Francia sapkához, miniatűr táskához, cicás napszemüveghez. Vörös ajkakhoz. Ahhoz, amiben jól érzitek magatokat.  De azért dolgozni ne ebben menjetek.

Úgy érzem, hogy minden olyat sikerült leírnom, amit szerettem volna Veletek megosztani. Még mindig csak remélem, hogy ez a mai hozzájárult ahhoz, hogy egy kicsit nagyobb képzelőerővel és izgatottsággal álljatok a szekrény elé, amikor az öltözködésre kerül a sor. Ha pedig bármilyen meglátásotok vagy kérdésetek van, tudjátok, hogy elértek itt, Facebookon és Instagramon is. És még válaszolni is fogok. 🙂

Most pedig még nézegetek egy kicsit felfelé, mintha bármi lenne ott.

Hamarosan érkezem valami újjal, addig is maradjatok elbűvölőek!

Fotók: Keller Lili

Bisous,
Fanni 

Hozzászólás