Bejegyzések

Nők, akiket követek

Vannak meghatározó emberek az életünkben, akik pozitív nyomot hagynak bennünk, felnyitják a szemünket, inspirálnak, és jobbá tesznek minket. Az egyik alapelvemnek tartom, hogy a te energiád is olyan lesz, amilyennel körbeveszed magad. Ha pedig van lehetőségem építő, fejlesztő, pozitív energiát sugárzó emberekkel megtölteni az életem, akkor ezzel szívesen élek is.

A magánéletemben is nagyon fontosak számomra az engem körülvevő Nők, mivel velük, és nekik köszönhetően nőttem fel, és lettem magam is egy olyan Nő, akinek megvan a saját helye a világban. Nagyon hálás vagyok értük, hiszen az Anyukámnak köszönhetem az életem, és az önállóságom nagy részét, a Nagymamámnak a gondoskodás mintáját, a Testvéreimnek a támogatás biztonságának érzését, a Keresztanyukámnak a gondolattal megtöltött ajándékozás örömének példáját. Amellett pedig, hogy az életemben szerepet játszó Nőkre mind nagyon büszke vagyok, és hálát érzek irántuk, szeretném ezt a platformot olyan Nőkkel is megtölteni, akiket Ti is könnyedén követhettek. Szerencsénkre ebben nagy segítségünkre van a közösségi média, amit ha okosan használ az ember, akkor inkább hozzánk ad, mint elvesz. Éppen ezért jutott eszembe, hogy talán Titeket is érdekelne, én mely Nők energiáját fogyasztom a közösségi oldalakon.

Molnár Lainey

A magyar származású grafikus Lainey első illusztrációja kicsivel több, mint egy éve került először szembe velem az Instagramon, ahol egyből át is böngésztem a munkáit, és pillanatok alatt megfogott – elsősorban a grafikái mondanivalói, a szemlélete nyerte el a tetszésemet. Az, ahogyan rávilágít a női lét hús-vér realitására, és hogy ennyire érthetően, szerethetően közvetíti mindazt, amin mi Nők nap, mint nap keresztülmegyünk, amivel küzdünk, vagy ami éppen boldoggá tesz minket. A profilja követése után nem sokkal pedig maga a személyisége is megtetszett, mivel közel áll hozzám az életről való gondolkodása, a tudatossága, az önállósága, minden így egyben. Biztosan van, aki nem ért egyet akár Lainey-vel, akár velem. A véleményei a közösségi médiában nem mindig kapnak egyöntetűen egyetértő visszajelzést, de én úgy gondolom, hogy pontosan ezért egyedi az, amit csinál. Mert az ő tartalma elgondolkodtat a több órányi kép nézegetés alatt. A céltalan görgetés közepette megállít egy pillanatra, és a fejedre csap, hogy hahó, ez amúgy így van rendjén! És én ezt nagyon szeretem, szerintem szükségünk van ilyen emberekre. Szóval aki nyitott egy fejlődő világszemléletre, aki szereti megtalálni magát illusztrációkban, vagy akinek jól jönne egy okos nővér, annak bátran ajánlom, hogy kövesse Lainey-t. Engem inspirál, elgondolkodtat, és sok esetben felvidít, szóval szerintem minden érv mellette szól. Itt tudod követni őt:

Instagram

Ide kattintva pedig a magyar Marie Claire-rel készült interjúját olvashatod.

Fotó: 24.hu interjú / Molnár Lainey

DJ Yamina

Szeretem az olyan Nőket, akik nem állnak be egy sorba, hanem teljes mértékben, megkérdőjelezhetetlenül önmagukat adják. A DJ Yaminaként ismertté vált Illés Viktória egy olyan inspiráló személyiség a számomra, aki nagyon sok előítéletemet eloszlatta. Az egyik barátnőm mesélt nekem róla nagyjából két évvel ezelőtt, és lényegében neki köszönhető, hogy én egyáltalán utánanéztem, ki is az Yamina. Az eltelt idő alatt pedig nagyon megszerettem az életszemléletét, a kendőzetlen őszinteségét a mentális egészséggel kapcsolatban. Kedvelem a véleményeit, és azt, hogy ösztönöz az olvasásra. Becsülöm benne azt, hogy a munkája és időbeosztása mellett nagyon odafigyel az egészséges életmódra, és ezzel a követőit is erre ösztönzi. Szerintem Yaminában az egyik legérdekesebb dolog az öltözködési stílusa, ami annak ellenére, hogy teljesen az én ízlésem ellentéte, rajta minden, amit visel, nagyon tetszik. Jól áll neki lényegében minden, amit felvesz, és nem a ruha miatt, hanem amiatt, ahogyan viseli. Az én feedemen Yamina mindenképpen egy olyan színfolt, akinek a posztjait örömmel elolvasom, átböngészem és több leszek tőle. 🙂

Instagram

YouTube

Fotó: Marie Claire interjú / Illés Viktória

Bagi Renáta

Renáta Instagram oldalára úgy emlékszem, egy másik felhasználó ajánlásán keresztül jutottam el, de mennyire jó, hogy megtaláltam! Számomra ő egy igazi, vérbeli Nő, aki kifinomult, elegáns, (ön)tudatos, és akinek a szavai mindig ráébresztenek valamire. Az itt említett szereplők személyes sztorijáról eddig is próbáltam inkább keveset írni, így Renátánál sem lesz ez másképp. Mivel ez egy ajánló, szeretném, ha inkább magatok keresnétek fel az emberek oldalait, és saját magatok néznétek utána az élettörténetüknek, mivel ha ezt én közvetíteném, az a saját szemszögemből történne. Amit azonban szeretnék megosztani Veletek az itt felsorolt Nőkkel kapcsolatban az, amit a posztjaikon, közösségi megnyilvánulásaikon keresztül kapok tőlük. Renáta esetében ez a legtöbbször egy jó időben érkező útmutatás, vagy bizonyos dolgokra eső rávilágítás. Kapásból az első posztja, amire rákattintottam, mélységesen elgondolkodtatott a saját működésemen, és igenis segítettek egy idegen Nő szavai máshogy hozzáállni egy-egy adott helyzethez. Azóta több olyan posztja is volt, aminek az üzenetét le tudtam fordítani a saját életemre, és előrébb vitt a mindennapokban, így mindenképpen tudom ajánlani annak, aki éhezik egy kis inspirációra.

Instagram

Bagi Renáta blogja: A nő kétszer

Fotó: www.anoketszer.blog.hu / Jánossy Noémi

Priger Inez

Priger Inezt évek óta követem az Instagramon. Elsősorban az anyaságával kapcsolatos tartalma miatt figyeltem fel rá, majd aztán idővel az élethez való hozzáállása, felfogása is nagyon megtetszett. Az anyakép, amelyet közvetít magáról, az általam a közösségi médiában látottak közül a legvalódibb, és ezt igazán kedvelem benne. Tavaly év végén pedig Inez kiadott egy Körvonal nevű, beszélgetést segítő kártyacsomagot, aminek szerintem én voltam a harmadik vásárlója, mert a weboldalra kerülése után 1 másodperccel már az online kosaramban is volt. Annak ellenére, hogy nagyrészt introvertált vagyok, szeretek beszélgetni, és közelebb kerülni a számomra fontos emberekhez, a Körvonal kártyái pedig nagyon jó eszköztárat biztosítanak ehhez. A kártya célja szintén nemesnek tűnik az én szememben – egy olyan világban, ahol irracionálisan sok időt töltünk el a digitális térben, képernyők előtt, szerintem nagyon nagy szükség van valamire, ami visszaránt minket az emberi kapcsolatainkba, és a segítségével értékes perceket tudunk nyerni magunknak, és a szeretteinknek is. Valamire, ami elgondolkodtat, amit meg tudunk vitatni, amit ki tudunk vesézni, és ezáltal többet megtudunk egymásról. Emellett Inez rengeteget jótékonykodik is, amibe gyakran bevonja a követőit, vagy csak lehetőséget ajánl nekünk, így mindenképpen egy hasznos és motiváló profilnak tartom az övét.

Instagram

Körvonal

Fotó: hypeandhyper.com / Molnár Böbi

Almási Kitti

Dr. Almási Kitti, klinikai szakpszichológus munkásságával legelőször a Ki vagy te? c. könyve megjelenésekor találkoztam. Nagyon szeretem ezt a könyvet – nem csak elolvastam, hanem ki is emeltem benne a számomra fontos dolgokat, hogy időről időre néha belelapozzak, és visszaolvassam az okos szavait, mint mindennapi emlékeztetőket. Én a rendelkezésemre álló idő nagy részében próbálom a lehető legjobb formámat kihozni magamból, és úgy hiszem, hogy ebbe nem csupán a fizikai egészség tartozik bele, hanem ugyanolyan mértékben kell a mentális jólétemmel is foglalkoznom. Pár évvel ezelőtt pontosan ilyen elhatározásból kezdtem el kutakodni a mentális egészség témakörében, ami elég hamar elvezetett a pszichológiához. Szeretném leszögezni, hogy teljes mértékben laikus vagyok, és nem tanultam soha pszichológiát, így nem is szeretnék senkit okítani, vagy osztani az észt egy olyan területtel kapcsolatban, amiről nem sokat tudok. Azt azonban biztosan tudom, hogy Almási Kitti pontosan tisztában van vele, hogy mit mond, ír, tanít, és éppen ezért szeretem olyan nagyon az ő platformját. Mind könyv, mind pedig közösségi média szinten tudom őt ajánlani, mert nekem mindig egy mentális felfrissülés az ő posztjait, sorait olvasni. Kedvelem benne azt, hogy nagyon érthetően és könnyedén magyarázza a dolgokat, így mindenki számára érthető és elérhető közelségbe jut a mentális jólét területe, amivel bizony mindannyiunknak sokat kellene foglalkoznia – gyakran rajtunk teljesen kívülálló okok miatt. Végszóként: tiszta szívvel ajánlom Almási Kitti követését!

Instagram

Youtube beszélgetéssorozat Almási Kittivel: A TE döntésed

Fotó: kittialmasi.com

Knapek Éva

Ismét egy klinikai szakpszichológus nő következik a kis listámban, ami az imént felsorolt okok miatt talán annyira nem is meglepő. Knapek Éva egy nagyon inspiráló személyiség számomra, aki a pszichológiai tevékenységei mellett sokat foglalkozik a marketinggel, és a rajzolással is – így nem csupán szaktudását, hanem a kreativitását is megmutatja követőinek. Az Instagram posztjain keresztül képes gyakran egy-egy olyan aspektusra rávilágítani, amelyek olvasásakor én többször csaptam már a homlokomra a felismerést követően. Olyan érzésem van sokszor a posztjaival kapcsolatban, mintha összeszedné egy kis csokorba a legfontosabb információkat, és szépen felénk nyújtaná. Mi pedig vagy elfogadjuk, feldolgozzuk és megtanuljuk az átadott okosságokat, vagy továbblépünk – ez utóbbira azonban nagy veszteségként tudok csak gondolni. Éva a felületén sok olyan tartalmat gyárt, ami teljesen könnyen fogyasztható, és hozzánk ad, útba igazít egy picit. Ő szintén egy olyan személy a közösségi médiában, akinek a profilja értéket ad át, amennyiben mi befogadjuk azt. Mindenképpen ajánlom őt is.

Instagram

Jen Atkin

Íme az első és egyetlen külföldi a listámon, Jen Atkin, amerikai mesterfodrász, aki két sikeres vállalkozás (OUAI, Mane Addicts) vezetője, és egy rettentően inspiráló nő. Pár évvel ezelőtt bukkantam rá, majd kezdtem el böngészni a platformjait, és nagyon tetszik az a kendőzetlen őszinteség és nyitottság, amivel hozzááll az élethez. Az alapján, amit olvastam róla, szerintem kérdés nélkül kijelenthető, hogy ő egy self-made üzletasszony, akinek mindig van valami új dolog a tarsolyában, és igazán elkötelezetten kiáll a számára fontos dolgok mellett. A posztjaiból kiderül, hogy nagyon fontos neki (is) a mentális egészség, amit a sikere egyik alappilléreként hirdet, illetve a testmozgás, amin keresztül a mentális egészségét erősíti. Körülbelül egy évvel ezelőtt dobta piacra a saját könyvét is, Blowing My Way To The Top címmel, amiben bővebben ír a pályája során vele szembekerülő akadályokról, nehézségeiről, sikeréről. Engem például meglepett, amikor az egyik posztjában mesélt az alkoholfüggőségéről, amit elmondása szerint hosszú idő után megelégelt, és úgy döntött, hogy ezen változtatni szeretne. Ennyire könnyen lehet igazságokat elrejteni a közösségi médiában – ha ő ezt nem osztja meg, mindenki azt gondolja, hogy itt egy sikeres nő, akinek semmi gondja nincsen égen, földön. A függőségéből való kigyógyulását ugyanúgy dokumentálta, mint a sikereit, és konkrét megoldásokat is javasolt a hasonló cipőben járóknak, vagy csak egyszerűen elmondta, hogy igenis nehéz a gyógyulás. Részben azért is kedvelem őt annyira, mert tényleg nagyon őszinte, és a posztjainak köszönhetően szerintem mindannyiunk egy kicsit emberibbnek, és többnek érezheti magát.

Instagram

Weboldal

Mivel inkább a minőség kontra mennyiség elv követője vagyok, itt meg is állnék a felsorolásban. Biztosan lenne még olyan személy, aki felférne erre a listára, de egyelőre ezt elégnek érzem. Nagyon jó élmény volt számomra ezekről az inspiráló, erős Nőkről írni Nektek, megosztani azt, hogy nekem mit, és hogyan adnak. Azt gondolom, hogy a közösségi média a mai napig egy olyan eszköz, amivel jól kell tudni bánni annak érdekében, hogy ne tegyen bennünk kárt. Ezt a helyes használatot pedig még épphogy csak elkezdtük felfedezni, rengeteg tanulnivalónk van még ezzel kapcsolatban. Éppen ezért szeretném én is az általam követettek listáját csupa olyan emberrel megtölteni, akiknek a digitális térben végzett munkássága rám építő jelleggel hat ahelyett, hogy mentálisan rombolna.

Azt pedig szeretném hozzátenni az egész bejegyzéshez, hogy ez nem egy szponzorált iromány, én senkitől semennyi pénzt nem kaptam ezért, és nem is fogadnék el. Ha már egyszer rendelkezésünkre áll az internet adta lehetőség, hogy sok emberhez eljussunk, akkor remélem, hogy ez az ajánló is el fog találni legalább egy olyan fiatalhoz, aki szorongva ragaszkodik a közösségi médiában közvetített ferde képekhez. Neki szeretném üzenni, hogy engedje el ezeket az irracionális profilokat. Emberek vagyunk mindannyian, a fent említett Nők is hús-vér emberek, és azt hirdetik mind, hogy egyikünk sem hibátlan, és ez pontosan így jó! Emberi mivoltukkal, hibáikkal, tökéletlenségeikkel együtt lettek ők is mind a saját területükön sikeresek. Ha pedig nekik ment, akkor neked is fog.

Köszönöm a figyelmet, és azt, ha valaki eddig elolvasta azt, amit írok. Remélem, hogy sikerült valamit hozzátok adnom ez a bejegyzés által, mert ez volt az egyetlen célom.

További szép hetet Nektek! 🙂

Bisous,
Fanni

Hozzászólás